12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Képzés indul női vezetők számára

2014. április 01.
1.9491
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
A Coaching Team szervezésében áprilisban egy új oktatási megközelítés indul Magyarországon Női Vezetők Akadémiája név alatt, amely négy modul segítségével kívánja kiképezni a jövő női vezetőit.

A képzés során olyan fontos témakörök kerülnek érintésre, mint az egészséges család és karrierépítés közötti összhang, a női szemléletmód irányításban és vezetésben való érvényesítése, valamint a stílus és a megjelenés kérdésköre.

A képzés beharangozójára március végén került sor Budapesten, és Siklós Barbara, a Coaching Team programfelelőse szerint kezdeményezésük kifejezetten nőknek szól, ezen felül pedig teljesen egyedülálló is a hazai piacon, a női vezetést ugyanis korábban még egyetlen képzés sem helyezte ennyire előtérbe.

A kurzust a szervezők úgy állították össze, hogy a résztvevők mindössze 2 hónap alatt elsajátíthassák azokat a képességeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy sikeres vezetői karriert építhessenek fel, és jobban érvényesülhessenek szakmájukban.

Az első képzés áprilistól június elejéig tart, de ősszel újabb kurzus indul majd.