7 °C
tiszta égbolt
2024. április 19., péntek
Emma

Forradalmi eredmények születtek az álomkutatásban

2014. március 28.
2.1391
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Habár a tudomány számára még mindig óriási rejtély, hogy honnan jönnek az álmok, egyáltalán miért is álmodunk, de az álomkutatásban ettől függetlenül is rendre komoly eredményeket érnek el a szakemberek, így nemrégiben az ezekre való emlékezéssel kapcsolatban találtak kimagasló összefüggéseket.

A Lyoni Idegtudományi Kutatóközpont által bemutatott tanulmány szerint ugyanis sikerült rájönniük arra, hogy azok az emberek, akik többször ébrednek fel éjjelente, sokkal nagyobb valószínűséggel emlékeznek álmaikra, mint azok, akik mélyen alszanak, ők ugyanis szinte soha nem tudják felidézni ezeket a képzeteket.

A fentiek alapján azt is kiderítették az orvosok, hogy akik az álmaikra jobban emlékeznek, azok alvás során jobban és gyorsabban reagálnak a külvilág hangjaira, így a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az álmok az éberalvással vannak összefüggésben, és sokkal jobban emlékszünk rájuk abban az esetben, ha tudat alatt is, de felébredünk, az agy ugyanis ezekben az időszakban képes memorizálni az ilyenkor felmerülő emlékeket, avagy az álmokat.

A kutatás során egyébiránt PET képalkotó vizsgálattal monitorozták a résztvevő önkéntesek agyi aktivitását az alvás és az ébrenlét alatt, és bár azt sikerült megállapítani, hogy az agy információ-feldolgozásért felelős rétege is aktív az álmodás alatt, de arra még mindig nem sikerült választ találni, hogy honnan is jönnek, egyáltalán jelentenek-e valamit az álmok?