19 °C
tiszta égbolt
2025. június 21., szombat
Alajos, Leila

Lazacos újburgonya saláta

2023. június 16.
68.8841
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Mai receptünk egy ízletes saláta, amit nagyon könnyen elkészíthetünk. Mivel itt az újburgonya szezonja, ezért érdemes ebből elkészíteni ezt a laktató salátát, amit önmagában is lehet fogyasztani, de köretként is kiváló.
 


Hozzávalók:
400 g apró újburgonya
4 db tojás
250 g lazac filé
1 fej lila hagyma
2 evőkanál kapribogyó
2 evőkanál extra szűz olívaolaj
2 evőkanál majonéz
2 evőkanál friss kapor
só, bors

Elkészítés:
A burgonyákat alaposan tisztítsuk meg, majd ezután sós vízben főzzük őket 12-15 percig, hogy kissé puhák legyenek. Ezután leszűrjük őket és hagyjuk teljesen kihűlni. A nagyobb szemeket érdemes félbe vagy negyedre vágni. A lazacot közben kevés olajon megpirítjuk, megszórjuk sóval és borssal, a tojásokat pedig keményre főzzük.

Egy tálba tesszük a kihűlt burgonyát és hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, kaprot, kapribogyót, valamint a majonézt és ízlés szerint még sóval és borssal ízesítjük. Végül a lazacot darabokra vágjuk és a salátához adjuk, ahogy a tojást is, amit előtte negyedekre vágtunk.
2 hozzászólás

moni1294

2 éve, 2 hónapja és 7 napja

De guszta!

válasz erre

zsebibaba

2 éve, 2 hónapja és 7 napja

Nekem ez a főtt burgonya meg lazac kombó nem jön be.

válasz erre