Nem is kell messzire mennünk egy-egy furcsa ünnepi szokásért, jó néhány európai vagy éppensséggel szomszédos országban is találkozhatunk olyan néphagyományokkal, amik fokozzák az ünnepi hangulatot, de mellette a gyökerekhez is egyaránt visszanyúlnak. A tengerentúlon és néhány ázsiai országban is ismerik a karácsony szellemét, amit a maguk módján, de ott is ünnepelnek.
Anglia
Kezdjük a sort rögtön Nagy-Britanniával, ahol a gyerekek Szenteste ellenében, 25-én reggel bontogatják a nekik szánt ajándékokat, amiket a Jézuska helyett, a Télapó hoz. Az angolok minden évben meghallgatják a királynő ünnepi beszédét is, amit a televízión keresztül közvetítenek, hogy mindenki számára elérhető legyen. Természetesen, a karácsonyi puding sem maradhat ki a sorból, amiről azt tartják, hogyha az óramutató járásával megegyezően keverik meg ezt a tradícionális italt és kívánnak, akkor a kívánság mindenképpen teljesülni fog.
Finnország
A Télapó hazájában is érdekes szokások vannak jelen, amik csekély változásokat rejtenek magukban, a mi néphagyományainkhoz képest. A finnek, a reggeli étkezést számolják fontos családi eseményként, amikor is, fahéjas tejberizs a menü, amit mandulával egészítenek ki. A finn tradíciók alapján, aki megtalálja az elrejtett mandulát a reggeliben, annak a következő éve hihetetlen szerencsében fog eltelni.
Spanyolország
A spanyolok a gazdagságra fókuszálnak az év végén, amit az is bizonyít, hogy lottót vásárolnak közvetlenül az ünnepek előtt. December 22-én van lehetősége a spanyoloknak arra, hogy lottót vegyenek, amit aztán, december 24-én sorsolnak ki a nagyközönség számára. Vízkereszt idején telítődnek meg a kiscipők, amikbe a bibliai napkeleti bölcsek rejtik el a finomságokat.
Ausztria és Csehország
A szomszédos országokban is van egy-egy olyan népszokás, amit még a ma is előszeretettel tartanak. Így, míg Ausztriában a férfiak krampuszoknak öltöznek és ijesztegetik a fiatalokat, addig Csehországban a lányok, cseresznyefaágat visznek be a lakásba és várják, hogy kivirágozzon. Amennyiben ez megtörténik, akkor a következő esztendő szerelmi áldást hoz.
Dél-Korea
Dél-Koreában a Karácsony, inkább a szerelmeseknek kedvez és nem is egy olyan hatalmas ünnep, mint mondjuk az európai régiókban. Ebben az ázsiai országban a Holdújévet tartják, de mivel a koreaik fele keresztény vallású, így a karácsony szelleme is utoléri őket. Ilyenkor Szöulban, de még a kisebb városokban is égősorok díszelegnek november végétől és számos amerikai hagyomány is átértékelődik a számukra. Karácsony ünnepén, december 25-én munkaszüneti nap van, azonban 26-án már mindenki dolgozni megy. A Télapót, Télnagyapónak hívják és sokszor a megszokott piros öltözet helyett, kék ruhában díszelgő Mikulásokba is bele lehet botlani.
India
Indiában a klasszikus ezüstfenyők és normandfenyők helyett, banánfákat és mangófákat díszítenek és ezzel jelzik azt, hogy a karácsony szelleme őket is elérte. India vallási eloszlása miatt, itt csak a kis számban fellelhető keresztények ünnepelnek, a muszlim és a hindu közösségek körében nem jellemző ez a fajta ünnepi készülődés.
Japán
Japánban a családi eseményként számon tartott ünnepen, a közös étkezés kap kulcsfontosságú szerepet. A japánoknál ilyenkor, a hagyományos ételeket a gyorséttermi falatozások váltják fel, így amennyiben az ünnepeket Japánban tervezzük tölteni, ne lepődjünk meg azon, hogy a családokat a KFC étteremláncaiban fogjuk megtalálni.