27 °C
erős felhőzet
2024. július 22., hétfő
Magdolna

Klasszikus lecsó

2023. május 26.
71.8721
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Mivel itt a nyár, végre lehet friss alapanyagokból isteni lecsót készíteni. A magyarok egyik kedvenc nyári étele a lecsó, amit kevés alapanyagból és gyorsan lehet összedobni, ráadásul akár bográcsban is el lehet készíteni.


Hozzávalók:
1 kg paprika
250 g paradicsom
1 fej hagyma
kevés szalonna
1 evőkanál sűrített paradicsom
1 teáskanál pirospaprika
só, bors

Elkészítés:
A paprikát és a paradicsomot vágjuk össze tetszés szerint. A hagymát vágjuk apróra, a szalonnát kockákra. Először a szalonnát zsírjára pirítjuk, majd mehet rá a hagyma. Ha már puha a hagyma, akkor mehet az alapba a sűrített paradicsom és a pirospaprika. Alaposan elkeverjük és csak ezt követően öntjük bele először a paprikát, majd a paradicsomot.

Sóval és borssal ízesítünk és kevés vizet adunk hozzá. Fedő alatt körülbelül 20-30 percig főzzük a lecsót. Tálaláskor adhatunk hozzá pirított virslit, de kolbász is tökéletes mellé.
nincs még hozzászólás