Budapesttől alig háromszáz kilométerre, Miskolcról már csak ennek a felére fekszik Szlovákiában Bártfa. Nem sokat emlegetik ma már nevét, pedig a hajdani magyar királyi városka csupa meglepetés. Ideális arra, hogy egy hosszú hétvégét itt töltsünk, vagy ha gyógyulni is vágyunk, akár több hetes kúrára érkezzünk. Bártfát a ciszterci szerzetesek alapították, akik a környező erdőket vágatták ki, ez volt a fő bevételi forrásuk. Innen a település neve is, a bárdra utal - amivel a fakivágás történt, a szerszám a címerben ma is látható. Mivel földrajzilag épp a Lengyelországba vezető kereskedelmi útvonal mentén feküdt, hamar megkapta a szabad királyi város rangot. A legfantasztikusabb az, hogy itt valódi időutazásban lehet részünk, a város magja gótikus maradt, az épületek, a tér, a tér közepén lévő városháza és a hatalmas Szent Egyed bazilika a múltról mesél, ha elég figyelmesek vagyunk.
A háromszemű házak és a hóhér lakása
A leggazdagabb polgárok a város terét körbe vevő házakban laktak. A legrégebbi, 15. századból való épületek hatalmas, boltíves kapuval rendelkeztek, ahová a kocsi, szekér vagy hintó is be tudott hajtani. Fölötte két ablak látható, ez volt a tulajdonos lakrésze, a homlokzaton aztán távolabb még egy ablak - ide szállásolták az albérlőket. Hogy ezek milyen nagy épületek voltak, csak a templom tornyából látszik igazán, az utcafront mögött raktárak, cselédszobák húzódtak meg. A leghíresebb foglalkozás a vászonfehérítés volt, a finom fehér vászon: a gyolcs messze földön híressé tette a települést, és e miatt sok kiváltságot is kapott.
A városháza, ami jelenleg múzeumként működik, és a legnépszerűbb esketési hely a polgári szertartáshoz, egyéb érdekességgel is bír. Az oldalában két hatalmas kőedényt láthatunk, 1519-ből való vésettel. Az itt tartott vásárokra messze földről jött az áru, és a bártfaiak sokszor bizalmatlankodtak: annyi van-e a zsákban a búzából, amennyit a kereskedő mond. Kifaragtatták hát ezt a két mérőedényt, az egyikben a gabonafélék minőségét, mennyiségét lehetett ellenőrizni: búzát, árpát, rozst. A kisebben pedig a hüvelyeseket: babot, lencsét.
A városkának pallosjoga is volt, amihez hóhér is dukált. Neki mindenféle kiváltságai voltak: külön házat kapott a várostól, a bazilikában mindenkitől elkülönítve hallgathatta egy fő helyen a misét. Ma pedig szobor emlékezik meg róla, csak legyen mersze bárkinek a pallosa alá hajtani a fejét. (Innen balra indul a szeles utca, egészen a legvastagabb toronyig). Bártfának ugyanis még a városfala is megmaradt, ez védte annak idején. Nem szabad kihagyni a bazilika felkeresését!
Ami igazán különleges, hogy minden céhnek külön oltára volt: a hentesek, a fazekasok, a takácsok külön állíttattak egyet, ezeket megcsodálhatjuk. A toronyba meredek és szűk csigalépcső vezet, csak bátraknak ajánljuk! S ha elcsodálkozunk, miért van két kapu is a főhajóban: különleges dolog, de a gótika és a reneszánsz idejéből is megmaradt az eredeti templom kapu, Mátyás király hollós címerét biztosan mindenki felismeri!
Bártfától alig öt kilométerre különleges dolgot fedeztek fel, az ún. savanyú vizet. A közeli gyógyforrás vasban, konyhasóban igen gazdag, és jótékonyan hat az emésztési és idegi bántalmakra. Jellegzetes fémes íze van, a poharat egy idő után megszínezi, naponta több pohárral ajánlott inni belőle, kúraszerűen. Hogy a szorulást elkerüljék a betegek, speciális joghurtot is inniuk kellett a pihenés alatt. Itt gyógyult Napóleon felesége, I. Sándor orosz cár, de a leghíresebb vendég még is csak Sissi volt. Igaz, az emlékezet szerint ő a savanyú vizet ki nem állhatta, de 1895. nyarán a háromhetes bártfai kúrán reggelente kis poharával ő is a Lobogó forráshoz sétált.
- írta meg a korabeli Vasárnapi Újság. Reggelente tehéntejet ivott, és annyira jó ízűnek találta, hogy végül magát a tehenet is megvette és Bécsbe szállíttatta. Ma emlékét a szálló előtt egy bronz szobor is őrzi, a császárnét fiatalon ábrázolja, mintegy jelezve az itt gyógyulóknak: a bártfafürdői gyógyvíznek ilyen hatása is van. Ha mégsem gyógyulni, csak kirándulni jöttünk, két programot ajánlanánk: itt található egy igen gazdag skanzen, a vidék régi házait mutatja be, és helyben sütik a molnárkalácsot (oplatky nevén keressük a finom ostyát), minimum húsz ízesítésben kínálják, a csokis töltelékűt különösen finomnak dicsérik, ráadásul a töltött molnárkalács a fürdővárosi élet elengedhetetlen kelléke...
Hallottál már róla?
A töltött molnárkalács elődje valószínűleg a templomi ostya lehetett. Ezt már a középkor óta nyílt lángon, sütővasban, azaz ostyasütőformában sütötték. Domborművekkel, évszámokkal vagy az ostyát készítő mester nevével díszítve. Az ostyákat egy legenda szerint a 19. században töltötték meg először. A vízből és lisztből készített egyszerű tésztát cukorral és tejjel egészített ki egy szemfüles szakács, a sült ostyarétegek közé mogyoróból, cukorból, fahéjból és más egyéb finom fűszerekből készült ízletes keveréket hintett, majd az egyes ostyarétegeket összesütötte.