17 °C
kevés felhő
2025. április 19., szombat
Emma

Kainda, a kis szurikáta új szülőre talált

2013. november 19.
2.8861
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Ma délelőtt a Fővárosi Állat- és Növénykertben a Microsoft nyilvános keretek között talált szülőt Kaindának, a kis szurikátának, valamint 10.000 dollárral gazdagította az "Alapítvány a budapesti Állatkertért".


Adomány és örökbefogadás
Tavaly novemberben a YouthSpark, egy Microsoft kezdeményezés segítségével újult meg a Varászhegy, amelybe játékos alkalmazásokat költöztettek be, hogy a fiatal generáció vicces formában ismerkedhessen meg a természettel és a biológiával. Ezen alkalmazások népszerűségének hála, a Varázshegy nemrégiben az 1 milliomodik látogatóját köszönthette. A Microsoft 10.000 dolláros adománya szintén az informatikai háttér korszerűsítésére fogják fordítani.

A Fogadj örökbe alkalmazás segítségével pedig már telefonunkról, tabletünkről vagy számítógépünkről is tudunk örökbe fogadni. Ezen alkalmazásnak köszönhetően megnőtt az örökbefogadások iránti érdeklődés: az elmúlt egy évben összesen 2.774 örökbefogadás történt, közel 30 millió forint összértékben.

A mai eseményen két, rendszeresen látogató híresség is megjelent: Kammerer Zoltán, háromszoros olimpiai kajakozó és Novák Péter, énekes, műsorvezető, akik elmondták, hogy mennyire fontosnak tartják az Állatkert technológiai fejlődését, hiszen a mai generációk fiataljai már kiskorukban találkoznak a technikával, így ezen eszközökön könnyebben elérik az ifjakat.



Az esemény igazi sztárvendége a kis szurikáta, Kainda volt, aki megismerkedhetett új apukájával is, Kammerer Zoltánnal. Bár Kaindát jobban érdekelte az étel, mint az új nevelőszülő.
9 hozzászólás

Sonci

12 éve, 4 hónapja és 21 napja

Imádnivaló!mosolygó smiley

válasz erre

leoni

12 éve, 4 hónapja és 23 napja

De édes lehet.mosolygó smiley Aranyosak amikor két lábra állnak és néznek jobbra balra!röhögő smiley

válasz erre

Hampster

12 éve, 4 hónapja és 24 napja

Én is szeretnék örökbe fogadni de nincs 10 ezer dollárom!röhögő smiley

válasz erre

pilótakeksz

12 éve, 4 hónapja és 25 napja

nagyon aranyos a szurikáta, és nagyon nemes dolog volt ez a Microsofttól, 10 000 dollár nem kevés pénz

válasz erre

mokus84

12 éve, 4 hónapja és 25 napja

Elég pozitív ez a támogatás a microsofttól. Pedig a termékeiket nem szeretem...mosolygó smiley

válasz erre

zsebibaba

12 éve, 4 hónapja és 25 napja

röhögő smiley cuki falat, hogy eszik...

válasz erre

krisztike

12 éve, 4 hónapja és 25 napja

De édes!mosolygó smiley

válasz erre

csillucs

12 éve, 4 hónapja és 25 napja

de aranyos mosolygó smiley megnéztem volna én is, és tök jó h kapott az állatkert 10000 dolcsit, rendesek

válasz erre

Natasha

12 éve, 4 hónapja és 25 napja

röhögő smiley de aranyos forma, nekem is örökbe kellene fogadnom egy állatot

válasz erre