Egy újszülött érkezése minden esetben alaposan felkavarja egy párkapcsolat mindennapjait és bevett rutinját, ami nem csak azt jelenti, hogy a legtöbb dolog a gyerek körül forog, hanem szó szerint minden a gyerek körül forog majd. Ennek köszönhetően hiába próbáljuk beépíteni a családba az új jövevényt, lesznek olyan dolgok, amelyek minden eddiginél nehezebbé és problémásabbá válnak, így például az utazás, ami sosem túl egyszerű egy babával, de néhány aprósággal megkönnyíthetjük dolgunkat.

Az első dilemma ezen a téren az autós ülés, ami nélkül tilos és nem is biztonságos útra kelni a babával. Habár a legtöbb szülő - még ha nem is vallják be - sosem köti be a kisgyermekeket az ülésbe, mert egyszerűen lehetetlen ott tartani őket a hosszabb út során, azonban a nagyon kicsi babák esetében ez még elengedhetetlen. Ehhez érdemes egy direkt kicsiknek kitalált autós hordozót használni, ami az élet más területén is megfelelő lehet, így orvoshoz vagy bevásárláshoz is használhatjuk. Három hónapos kor felett azonban a gyerekülés már elkerülhetetlen.
Ha gyerekünk szeret aludni az út során, érdemes elgondolkodni az ülésre tehető és beköthető mózeskosáron, amivel a kicsi úgy érezheti majd magát az autóban, mintha saját ágyában lenne, így a hosszabb utakat akár végig is aludhatja, sőt mi több, éjszaka akár extrém hosszú utat is megtehetünk vele. A babák többsége természetesen alszik az autóban, de ettől függetlenül az ébrenlétet is meg kell színesítenünk számukra. Ehhez segítséget nyújthat, ha az autó kárpitjára kis színes képeket teszünk, hiszen a kicsi még nem lát ki az autóból, így jóformán csak a plafont, vagy a belső teret nézegeti, amit könnyen feldobhatunk számára.

Az érdeklődő babák ezzel már könnyedén lefoglalhatják magukat. Természetesen sosem szabad úgy utazni, hogy mi nem ülünk vele a hátsó ülésen, vagy amennyiben mi vezetünk, akkor se hátra, hanem az anyósülésre helyezzük a gyerekülést vagy a hordozót, az aktuális KRESZ-szabályok betartásával, tehát menetiránnyal ellentétesen, a légzsák kikapcsolásával. Mindig ügyeljünk arra is, hogy a kicsit ne süsse a nap, de még az ülését sem, mert az ő kis testük érzékenyen reagál erre, akárcsak a túl melegre vagy a túl hidegre, így mindig ügyeljünk arra, hogy sose fűtsük vagy hűtsük túl az autót.
Sokan félnek attól, hogy útközben miként etessék gyermeküket. A szoptatás nem jelenthet problémát menet közben sem, azonban minden esetben álljunk félre, mozgó járműben szoptatni ugyanis balesetveszélyes. Kicsit könnyebb a dolgunk, ha tápszeres a pici, vagy már mást is eszik, ezeket ugyanis előmelegített vízzel, vagy autós vízforralóval könnyedén összekészíthetjük neki - ha nem mi vezetünk -, így egyszerűen megetethetjük a picit. Fontos azonban, hogy ha csak nem muszáj, ne vegyük ki a gyereket az ülésből - ezt hosszabb úton biztosan senki sem tudja betartani -, inkább próbáljuk meg folyamatosan lekötni mondókákkal, énekekkel, játékkal és így tovább, hogy az utazás is egy nagy játék legyen számára.