Hozzávalók:
150 g mazsola
2 evőkanál rum
2 csomag expressz élesztő
250 ml langyos tej
fél teáskanál só
3 evőkanál cukor
450 g liszt
2 tojás
125 g vaj
kevés mandula
porcukor
Elkészítés:
A mazsolát tegyük egy tálba és öntsük le a rummal, majd tegyük félre, hogy jól megszívja magát. Egy edényben keverjük el az élesztőt a tej felével, majd adjunk hozzá egy evőkanál cukrot és 5 evőkanál lisztet. Hagyjuk meleg helyen körülbelül fél óráig, hogy az élesztő felfusson.
Egy nagy tálban keverjük össze a maradék lisztet két evőkanálnyi cukorral, a sóval, a tojásokkal és a többi tejjel. Robotgépünk segítségével dolgozzuk össze a tésztát. Egy idő múlva a puha vajat, majd a felfuttatott élesztőt keverjük bele a tésztába. Végül a lecsöpögtetett mazsolát is szórjuk a tésztába, majd simára dolgozzuk a tésztát.
A formát kenjük ki vajjal és lisztezzük be. A mandulát szórjuk bele a forma aljába. A tésztát tegyük a formába és egyengessük el. Nem kell megijedni, hogy csak a feléig ér a tészta a formában, ugyanis megfog nőni. Egy órát pihentetjük a tésztát, míg a duplájára nő.
Ezután előmelegített sütőben, 180 fokon 35-45 perc alatt készre sütjük. A formából kivéve porcukorral meghintjük, vagy csokoládéval öntjük le.