A húsvét egyike azoknak az ünnepeknek, ahol a keresztény ünnepi szokások keverednek a néphagyománnyal. Bár manapság kevésbé tartjuk a régi szokásokat: alig járnak a locsolkodó fiúk házról házra, vagy nem mindenki veszi a fáradtságot, hogy húsvéti tojást fessen. Pedig utóbbi olyan régi szokás, hogy még a keresztény idők előttről való foglalatosság! Nem szabad hagyni, hogy régi szokásaink feledésbe merüljenek, de mik voltak ezek pontosan? Mai cikkünkből kiderül.
Ahogy a telet felváltja a tavasz, úgy jön vissza a tyúkok életkedve és kezdenek egyre több tojást tojni. Mégsem ez az igazi oka annak, hogy húsvétkor a megszokottnál jóval több tojás kerül az asztalra vagy díszítő elemként a lakásba, a kertben álló fákra. Az ünnepet megelőző böjti időszakban ugyanis régen még a tojást sem fogyasztották, így aztán jócskán összegyűlt ebből a tápláló ételből. A tojás maga mindig is a termékenységet szimbolizálta, nem csoda, hogy nagy becsben tartották. A színezés, díszítés az egyszerű forma kiemelése is volt a hétköznapiságból, és bár évszázadokon át csak a vörös szín volt elfogadott, Krisztus vérét szimbolizálva, a modern időkben a türkiz kéktől a narancssárgáig bármilyen színű lehet.
A népszokások gyűjtésekor feltárták, hogy például a körmendiek úgy tudják, hogy mikor Jézust keresztre feszítették, odament egy asszony, aki kosarában tojást vitt. Letette és elkezdett imádkozni. Egyszer csak egy csöpp vér csöppent az egyik tojásra és megpirosodott tőle. Ezért festik pirosra a tojást húsvétkor.
Bár a fák díszítése mindig lehetett az ember vágya, a tojásfa állítását Németországból eredeztetik és az 1960-as évekhez köthető. Amikor a lakás már díszes volt, a kertben álló, virágzó gyümölcsfákra is tojásokat kezdtek aggatni. Az almafa különösen szép ilyenkor, és néhány kertben nem csupán tucatnyi került az ágakra, hanem száznál is több darab. Az ilyen fáknak hamar híre ment, és igazi látványosság lett belőle, olyannyira, hogy sokszor a település is támogatta, akár a városháza elé vitte a legnagyobb tojásfát.
A szokást hamar átvették a környező országok, így mi is. A legismertebb a Somogy megyei Kéthelyen található, ahol már több mint tízezer díszíti a település fáját, de Kazincbarcika és Ács is versenyzett a figyelemért az elmúlt években. Utóbbi tavaly a legnagyobbal büszkélkedhetett: a tojásfa feldíszítését három hétig szervezték a helyiek. Civil szervezetek, önkéntes tűzoltók, óvodások dolgoztak a sikerért. Bár a szél nem kedvezett a munkának, a hatalmas platánra végül 16650 darab tojás került.
Barkaszentelés, csendes harangok
Virágvasárnapon a nagymise előtt még ma is barkát szentelnek, a hagyomány szerint a megszentelt barka elűzi a rosszat, gyógyító és rontásűző, érdemes a lakásba bevinni. Nagycsütörtökhöz több szokás is kapcsolódik. Ezen a napon a gyász jeleként elhallgatnak a harangok és egészen nagyszombatig nem is csendülnek fel. A nagycsütörtök (zöldcsütörtök) Krisztus utolsó vacsoráját, elfogatását és szenvedéseinek kezdetét idézi.
Húsvétvasárnapon pedig a mai napig sokan letakart kosárban viszik a kalácsot, a sonkát a templomba, hogy a pap megszentelje az ételt. Akár a vallásos, akár néphagyomány őrizte szokásokat tartjuk is, kötődni fogunk az ünnep szelleméhez, s ha a locsolkodás el is marad, ha a család együtt tud lenni, a legfontosabb dolog megtörténik az életünkben.
