Minden szülőnek emlékezetes pillanat, amikor gyermeke kimondja az első szavakat és szótagokat. Vannak azonban gyerekek - többnyire az értelmesebb, intelligensebb, korán beszélő lurkók -, akik hajlamosabbak arra, hogy a beszédtanulási folyamat során dadogni kezdenek. Amint ez megjelenik, a szülők első reakciója az aggodalom, a legtöbb esetben azonban félelemre semmi ok. Sőt, talán meglepő lehet, de a legjobb az lesz, ha észre sem vesszük a pici beszédhibáját!
Amikor a szülők ezt tapasztalják, az első reakciójuk az, hogy rászólnak gyermekükre, kijavítják őt, holott éppen ez az, amit nem szabad. Még a legenyhébb módon se szidjuk le őket azért, mert nem tudnak kimondani néhány szót, mert amennyiben így teszünk, stresszhelyzetbe kényszerítjük csemeténket, ami azt jelenti a gyakorlatban, hogy már tudatosan bántani fogja beszédhibája, és oda fog figyelni rá, így ösztönösen már garantáltan nem fog elmúlni a probléma. A leghatásosabb módszer tehát nem a szidalmazás, de nem is a logopédus, hanem az, ha először tudomást sem veszünk a problémáról.
A dadogás gyakran megjelenhet a gyermekek számára váratlan vagy kellemetlen események után is, legyen szó akár tartós érzelmi feszültségről - kistestvér születése, családi konfliktusok, agresszív szülők, válás -, amikor érdemes azonnal szakemberrel konzultálni a probléma okáról. Ez ugyanis már az úgynevezett traumás dadogás, ami felnőtt korban is megmaradhat kezelés nélkül. Természetesen mi is nagyon sokat segíthetünk gyermekünknek a dadogás leküzdésében. A legjobb, ha nagyon türelmesek vagyunk vele, hagyunk időt neki beszélni, nem siettetjük, inkább arra biztatjuk, hogy nyugodjon meg, és lassan közölje mondandóját. Segíthetünk még ritmusos mondókákkal, sok olvasással és énekléssel is, valamint azzal, ha kerüljük vele a stresszes helyzeteket, legyen szó akár tévéről vagy családi konfliktusokról.
