13 °C
enyhe eső
2024. március 29., péntek
Auguszta

Gombával töltött csirkemell

2019. október 30.
29.6811
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Ma ismét egy isteni finom csirkés receptet mutatunk, ami nagyon könnyen elkészíthető. Most van éppen a gomba szezonja, rengeteg helyen lehet kapni friss gombát, amiből készíthetünk levest, pörköltet vagy akár tölteléket.


Hozzávalók:
500 g csirkemell
fél fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
250 ml habtejszín
4 evőkanál liszt
200 g gomba
125 g mozzarella
tárkony
só, bors

Elkészítés:
A csirkemelleket mossuk meg, majd vágjuk be középen, hogy egy kisebb zsebet kapjunk. Ha túl vastag lenne a mell, akkor érdemes egy kicsit klopfolni előtte. Ezután a csirkemelleket alaposan sózzuk és borsozzuk meg, majd szórjunk még rájuk egy kis tárkonyt. A fokhagymát és a hagymát apróra vágjuk, majd pici olajon megdinszteljük. Hozzáadunk 2 evőkanál vizet és a lisztet, majd csomómentesre keverjük. Végül mehet bele a habtejszín is, közben sóval és borssal ízesítünk. A kész krémet tegyük félre.

A gombát vágjuk szeletekre, kevés olajon pirítsuk meg és szórjuk meg sóval, borssal. A csirkemellekbe tegyünk a gombából, a tejszínes krémből és a sajtból. Közben melegítsük elő a sütőt 180 fokra és fólia alatt süssük 30 percig a csirkéket, majd fólia nélkül további 5-10 percig, hogy szépen megpiruljanak.
1 hozzászólás

Minoni

4 éve, 9 hónapja és 15 napja

Csirkét szinte mindennel lehet tölteni.

válasz erre