Hozzávalók:
800 g újburgonya
250 g rókagomba
1 fej vörös hagyma
4 gerezd fokhagyma
1 csomó újhagyma
3 evőkanál olívaolaj
1 teáskanál köménymag
fél teáskanál pirospaprika
4 szál kapor
só, bors
Elkészítés:
A burgonyát alaposan mossuk meg és pucoljuk meg. Vágjuk nagyobb darabokra, majd forró, enyhén sós vízben 5-7 percig főzzük. Közben a gombát vágjuk szeletekre, a hagymát vékony csíkokra, a fokhagymát és az újhagymát karikákra. Kevés olajon pároljuk üvegesre az összes hagymát.
Ha kész a burgonya, akkor szűrjük le és adjuk a gombával együtt a hagymás alaphoz, majd fűszerezzük sóval, borssal, pirospaprikával és a köménymaggal. Pár percig pirítjuk az egészet. Majd átöntjük egy tepsibe és előmelegített sütőben, 180 fokon 15 percig sütjük. Közben apróra vágjuk a kaprot és egy kevés petrezselymet, végül megszórjuk vele a kész ételt.