14 °C
közepes eső
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Sült fokhagymás vaj

2022. július 12.
39.0701
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Mai receptünk egy nagyon ízletes vaj krém, amit egészen biztosan sokan fognak kedvelni a családban. Friss pirítósra kenve nagyszerű reggelire vagy akár vacsorára is, könnyen el lehet készíteni.


Hozzávalók:
170 g vaj
1 egész fej fokhagyma
1 db citrom
fél evőkanál szójaszósz
só, bors
kevés olaj

Elkészítés:
A fokhagyma fejét vágjuk le, majd szórjuk meg kevés sóval és locsoljuk meg olajjal. Csomagoljuk be alufóliába és előmelegített sütőben 200 fokon süssük 45 percig. Ezután hagyjuk egy kicsit hűlni. Közben a vajat tegyük egy lábosba és közepes lángon kezdjük el melegíteni, készítsünk belőle barnavajat.

Ha a vaj elkészült, akkor kicsit hűlni hagyjuk és hozzákeverjük a citrom levét és reszelt héját, valamint a szójaszószt. Megszórjuk sóval és borssal, majd elkezdjük kevergetni, amíg a vaj besűrűsödik. Végül kinyomjuk a sült fokhagymát és hozzákeverjük a vajhoz.
2 hozzászólás

Móni

1 éve, 10 hónapja és 8 napja

Ez mennyei lehet.

válasz erre

csillucs

1 éve, 10 hónapja és 8 napja

Ejha, ez nagyon jól hangzik, bár barna vajat még sosem csináltam.

válasz erre