13 °C
enyhe eső
2024. március 29., péntek
Auguszta

Sajtkrémleves

2013. december 29.
2.5421
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Egy újabb finom krémleves receptjét olvashatjátok. Nem éppen kalóriaszegény étel, de nagyon finom és egyszerű az elkészítése.


Hozzávalók:
4 dkg vaj
1 evőkanál liszt
8 dl víz
2 db húsleveskocka
15 dkg reszelt, füstölt sajt
2 dl főzőtejszín
fél-fél mokkáskanál reszelt szerecsendió
bors
4 tojássárgája
4 vékony szelet kenyér

Elkészítés:
Először a vajat egy lábasban olvasszuk fel, majd a lisztet körülbelül 1 perc alatt világosra pirítjuk benne. Ezután felöntjük vízzel az alapot. Habverővel többször megkeverve, hogy ne legyen csomós, nagy lángon fölforraljuk, majd a leveskockát belemorzsoljuk. A sajtot lereszeljük, a kétharmadát a levesbe szórjuk, és állandó keverés mellett, 3-4 perc alatt simára főzzük.

A tejszínnel sűrítsük be, és szórjuk meg szerecsendióval, egy kevés borssal. A levescsészékbe egy-egy tojássárgáját simára keverünk, majd a forró levest rámerjük, és a maradék sajttal megszórjuk. A kenyeret megpirítjuk és a leveshez kínáljuk.
6 hozzászólás

Regina

10 éve, 9 hónapja és 2 napja

Az egyik nagy kedvencem mosolygó smiley

válasz erre

vyck66

10 éve, 9 hónapja és 3 napja

Ezt biztosan kipróbálom

válasz erre

Linda

11 éve, 1 hónapja és 18 napja

csillucs írta:
Én ettem egyszer de az nem ízlett, volt benne brokkoli is
Én pont brokkolival szeretem mosolygó smiley szerintem nagyon finom

válasz erre

moni1294

11 éve, 1 hónapja és 18 napja

Na ilyet még nem ettem.meglepett smiley Eddig!mosolygó smiley

válasz erre

csillucs

11 éve, 1 hónapja és 18 napja

Én ettem egyszer de az nem ízlett, volt benne brokkoli is

válasz erre

Gizus

11 éve, 1 hónapja és 18 napja

még nem ettem ilyet, de jól hangzik mosolygó smiley

válasz erre