7 °C
tiszta égbolt
2024. április 19., péntek
Emma

Édes-savanyú karfiol

2022. január 20.
63.1571
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Mai receptünk egy nagyon finom, keleti ízesítésű karfiol, mely önmagában is bátran lehet fogyasztani. Egészséges, kevés benne a kalória, így akár diéta alatt is lehet fogyasztani.


Hozzávalók:
1 nagy fej karfiol
olaj
1 teáskanál fokhagymapor
só, bors
1 evőkanál zöldhagyma
1 evőkanál szezámmag
1/4 csésze méz
2 gerezd fokhagyma
1/4 csésze szójaszósz
1 evőkanál sriracha
1 evőkanál hoisin szósz
1 teáskanál kukoricakeményítő

Elkészítés:
A karfiolt szedjük rózsáira, majd tegyük egy tepsire. Szórjuk meg sóval, borssal, fokhagymaporral és kevés olajjal. 200 fokra előmelegített sütőben süssük 15-20 percig. Közben készítsük el az édes-savanyú szószt. Ehhez a mézet, a zúzott fokhagymákat, a szójaszószt, a sriracha és hoisin szószt, valamint a kukoricakeményítőt egy edénybe tesszük.

Alaposan összekeverjük és közepes lángon addig főzzük, míg jól besűrűsödik. Ha megsült a karfiol, akkor vegyük ki, hagyjuk kicsit hűlni, majd forgassuk meg a szószban. Szórjunk rá keves szezámmagot és újhagymát.
1 hozzászólás

Bogyó

1 éve, 9 hónapja és 23 napja

Ez jól hangzik.

válasz erre