Szinte intő jelként, előrevetítve az idei év sajátosságait, januárban már óriási sokk ért minket, hiszen alig telt el hét nap az évből, amikor jött a hír, miszerint megtámadták a francia Charlie Hebdo szatirikus magazin párizsi irodáját. A támadást két fegyveres terrorista követte el, akik 10 újságírót és két rendőrt öltek meg. Az eset a lap korábbi ízléstelen humorára, és más vallások rendszeres sértegetésére vezethető vissza.
2. A párizsi terrortámadás
Habár a Charlie Hebdo után azt hittük, hogy a franciák olyan biztonsági intézkedéseket vezettek be, amivel kiszűrhetik a terrorcselekményeket, november 14-én reggel azonban tragikus hírre kelt a világ: az Iszlám Állam képviseletében terroristák támadtak meg több párizsi helyszínt, amelynek részeként 129 ember meghalt és 99 került válságos állapotba. Az esemény Franciaország Szíria ellen indított támadásaira vezethető vissza.
3. A migráció
Tavaly ilyenkor talán még csak nem is sejtettük volna, hogy idén szinte napi témává válik hazánkban a migráció kérdése, de miután Angela Merkel egy félreérthető nyilatkozatban arra hívta fel a közel-keleti lakosság figyelmét, hogy Németország mindenkit tárt karokkal vár, emberek tízezrei indultak meg Európa irányába Szíriából, Irakból, Iránból, Afganisztánból és így tovább. Az eset nem csak óriási nemzetbiztonsági kockázatokat vet fel, hanem a túlzott beáramlás az EU gazdaságát is romokba taszíthatja, megoldás azonban még nem született a problémára.
4. Az ukrajnai konfliktus
Soha nem látott feszültség alakult ki Oroszország és a világ között, amikor az a nagyhatalom leszakította Ukrajnáról a Krím-félszigetet. A háborús helyzetben pro és kontra rengeteg érv, vádak és egy azóta is rendezetlen polgárháborús helyzet alakult ki, amely kapcsán februárban ugyan életbe lépett a tűzszünet, Ukrajna azonban olyan megosztottá vált, hogy a konfliktus azóta sem igazán rendeződött a régióban.
5. Történelmi klímavédelmi megállapodás
A környezetvédelem korunk egyik legnagyobb problémája, amivel kapcsolatban még kevés igazán hatásos környezetvédelmi megállapodás született, egészen 2015-ig. December első felében ugyanis Párizsban 195 ország írta alá azt az egyezményt, miszerint közösen fellépnek a Föld légkörének felmelegedése ellen, és 2 Celsius fok alatt tartják bolygónk hőmérséklet-növekedését az iparosodás előtti értékekhez mérten. Noha ez még messze nem végleges megoldás, mégis történelmi döntéshozatalnak tekinthető.
+1. A magyar válogatott kijutása az EB-re
Noha a magyar foci válogatott könnyei miatt az év megható pillanatait taglaló válogatásunkban is szerepelt, de miután egy egész országot megakasztott néhány pillanatra, fontosnak tartottuk az esztendő legmeghatározóbb eseményei közé is beválogatni, hogy hazánk kétszer is megverte az EB-re kijutás érdekében a norvég válogatottat. Erre utoljára a hetvenes években volt képes a magyar futball válogatott!