13 °C
szórványos felhőzet
2024. március 29., péntek
Auguszta

Ezek a jelei, ha kiszáradt a baba

2021. január 27.
49.9151
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
A kiszáradás problémája a felnőttek esetében is komoly gondot okoz, ha a felismerésről van szó, hiszen rengetegen nem érzik, ha dehidratáltak, azonban a helyzet még problémásabb abban az esetben, ha egy kisbabáról beszélünk, aki nem tud beszélni, ezáltal megmondani, hogy éppen szomjas. Ez baj, hiszen a csecsemők eleve sokkal jobban ki vannak téve a kiszáradás veszélyének, sőt nagyobb gondot is okoz, ha ilyesmi előfordul, még akkor is, ha nem társul hozzá például hányás vagy hasmenés, ami nehezítheti a helyzetet.


Melyek a kiszáradás tünetei a babáknál?

A kisbabáknál nagyon fontos ismerni azokat a jeleket, melyek a kiszáradásra utalhatnak. Korai stádiumban például a kiszáradás jele az, ha a pelenkában már legalább 6 órája egyáltalán nem volt vizelet, esetleg nagyon sötét és szúrós szagú a végtermék, miközben a pici vigasztalhatatlanul sír, de nem könnyezik, ajkai pedig szárazak, érezhetően cserepesek.

Ennél is súlyosabb kiszáradásra utal, ha a kisbabának már nincs ereje sírni, szemei rendkívüli módon beesettek, körülötte sötét foltok jelentek meg, kezei és lábai hideg, ezeken lilás foltokat, illetve elszíneződéseket látni, de az aluszékonyság is ide sorolható tünet, sőt érdemes ellenőrizni a kutacsot, mely hajlamos beesni, ha túlzottan kevés víz van a kicsi szervezetében

Ezek a jelei, ha kiszáradt a baba - 2. kép

Mi a teendő, ha kiszáradás gyanúja lép fel?

A kiszáradás egy kisbaba esetében nem játék. Olyannyira nem, hogy súlyosabb esetben életveszélyes szövődménye is lehet, ha tehát valamelyik tünetet tapasztaljuk a kicsin, akkor azon túl, hogy rögtön megpróbáljuk itatni, folyamatában elindulunk vele a kórházba, hogy ott minél előbb intravénás folyadékot kapjon, amivel percek alatt megszüntethető a dehidratáltság, illetve minden ehhez kapcsolódó veszélyes szövődmény.

Amennyiben csak mi gondoljuk úgy, hogy a kisbaba kiszáradóban van, de nem akar elfogadni semmi folyadékot, akkor feltétlenül hívjuk fel a védőnőt vagy a gyerekorvost, aki vélhetően megvizsgálja. Jó alternatíva ilyenkor az is, ha anyatejet kap a gyermek, esetleg tápszert, hiszen ezek is folyadékok, és arra tökéletesen alkalmasak, hogy csökkentsék a kiszáradást.

Ezek a jelei, ha kiszáradt a baba - 3. kép

Mivel előzhető meg a kisbaba kiszáradása?

Elsődlegesen nyilván a kellő odafigyeléssel. Minden nap gondoskodjunk tehát arról, hogy a kicsi folyamatosan igyon, ha forró meleg napok vannak, akkor ne hallgassunk se a védőnőre, se az ismerősökre, se a nagyszülőkre, bátran adjunk neki tiszta babavizet, ha elfogadja, akkor garantáltan nem kell attól tartanunk, hogy később esetleg kiszárad. Ne aggódjunk, a tápanyagban dús ételt ilyenkor is elfogadja majd!

Lényeges odafigyelni a fentiekre akkor is, ha beteg a baba, hiszen vannak olyan állapotok, amikor a folyadékpótlás elengedhetetlen. Később, amikor a baba elkezd szilárd ételt fogyasztani, a folyadékfogyasztás növelése még fontosabb szerepet kap, hiszen minél több a szilárd táplálék, annál fontosabb lesz megfelelő mennyiségű vizet fogyasztani mellé a kiegyensúlyozott emésztés érdekében.
2 hozzászólás

Tekla

3 éve, 5 hónapja és 8 napja

Ezzel bizony nem szabad várni, főleg a nyári melegben. Oda kell figyelni a folyadék bevitelre.

válasz erre

mokus84

3 éve, 5 hónapja és 8 napja

Ahogy a felnőtteknél úgy a gyerekeknél is komoly gond a kiszáradás, de nálunk még komolyabb. Őszintén szólva még nem találkoztam ilyennel, de az ilyen "fényevő" idiótáknál ilyen lehet.

válasz erre