9 °C
erős felhőzet
2024. február 29., csütörtök
Szökőnap

Eredeti francia hagymaleves

2013. december 14.
5.2701
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
A francia hagymaleves különösen tápláló és könnyű elkészíteni is, valamint rengeteg változata ismert világszerte, de mi most az eredeti leves receptjét hoztuk el.


Hozzávalók:
40 dkg vöröshagyma
5 dkg vaj
1 evőkanál liszt
1 liter csontlé
1 nagy csipet só
1 csipet bors
friss bagett
10 dkg sajt

Elkészítés:
A vöröshagymát megpucoljuk és halvány szeletekre vágjuk. A vajat egy fazékban megolvasztjuk, majd hozzáadjuk a felszeletelt vöröshagymát. Lefedjük és körülbelül 10 percig pároljuk, közben időnként megkavarjuk.

Ezt követően lassú tűzön, fedő nélkül, gyakori kavargatás mellett karamellizáljuk a hagymát. Ha már szép aranyszínű a hagymánk, akkor adjuk hozzá a lisztet és öntsük fel a forró csontlével. Közepes lángon negyedórát főzzük, közben néha néha megkavargatjuk. Sózzuk és borsozzuk.

A bagettet szeleteljük fel és szórjunk rá bőven sajtot, majd egy tepsibe téve néhány perc alatt megpirítjuk őket a sütőben. A tányérokba kimerjük a forró levest és végül rárakunk 2-2 db kenyérszeletet. Ha valaki fogyókúrázik az a sajtot hagyja ki. Készítsen inkább pirított kenyérkockákat és szórjon néhányat a levesbe.
5 hozzászólás

pilótakeksz

11 éve, 1 hónapja és 4 napja

hmm hagymaleves jó kis cipóban mosolygó smiley jöhet

válasz erre

eszjudit

11 éve, 1 hónapja és 4 napja

egyszerű és nagyon finom!

válasz erre

becky

11 éve, 1 hónapja és 4 napja

Egyszerűen imádom ezt a levest. Rengeteget eszem mert nagyon egészséges.

És mondtam már hogy imádom?röhögő smiley

válasz erre

Gizus

11 éve, 1 hónapja és 5 napja

még nem készítettem hagymalevest de nagyon jól néz ki mosolygó smiley szerintem jövőhéten fogok

válasz erre

Móni

11 éve, 1 hónapja és 5 napja

Fokhagymakrémlevest jobban szeretem de ez is nagyon finom

válasz erre