14 °C
erős felhőzet
2024. október 15., kedd
Teréz

Engedd, hogy hívjanak a növények! - Ismerd meg a gyógynövények világát

2023. december 28.
67.5881
Nonka22 profilja, adatai
Nonka22
Az adventi készülődés egyik fontos része, hogy próbálunk lecsendesedni, befelé figyelni, a szeretteinkkel még többet együtt lenni. Segíthet ebben egy gyógynövényes tea, kézműves foglalkozás vagy akár egy alapos tértisztítás is. Persze, ha tudjuk, hogy mi mire való! Ebben segít most nekünk Ludányi Lili, gyógynövény-gyűjtő, leendő gyógynövény technológus.


Már ovis korában vonzódott a növényekhez, bogyókat szedett, terméseket gyűjtött, varázsfőzetet készített Ludányi Lili.

Most is épp ezt csinálom - vallja be a fiatal lány - csak most már tudom, hogy mi mire való. Sokáig azt hittem, én vagyok a fekete bárány a családban, körülöttem mindenki informatikával foglalkozott. Mígnem kiderült, hogy a dédszüleim apai ágon bolgárkertészként dolgoztak Nógrádban. Az, hogy már én is ide költöztem, azt jelenti számomra, hogy visszatértem a gyökereimhez, és az állandó környezetemben az vesz körül, ami a legfontosabb nekem.



Lili az érettségi után természetvédelemmel, növénytannal, botanikával akart foglalkozni, a gyöngyösi és gödöllői tanulmányai során arra is rájött, hozzá a gyógynövények állnak a legközelebb.

A városban mindig azt éreztem, hogy nagyon kevés a növény, viszont engem folyamatosan hívtak, éreztem, hogy hatnak rám. Másoknak is ezt ajánlom, engedjék, hogy a növények kapcsolatba lépjenek velük. Folyamatosan képeztem magam, nem csak elméletben, hanem gyakorlatban is megismertem a hazánkban termő fajokat.


Tisztítsd meg a teret!

Lili készít gyógynövényteákat különböző panaszokra, az ünnep közeledtével azonban különösen fontosnak tartja, hogy a saját terünket is megtisztítsuk. Ehhez különböző növényekből álló füstölőket alkot Béren, a Vadvirág teaházban.

Minden növénynek megvan a maga tulajdonsága, érdemes ezért a saját füstölőnket úgy összeállítani, hogy tudjuk, épp mire van szükségünk, mit akarunk elérni a használatával. A füstölőket ősidők óta készítik, mi magyarok szénkorongra szórva, üstben engedtük a gyógyító füstöt a levegőbe, de akár tűzbe is dobhatóak a növények. Ezzel a tér energiája és a levegő megtisztítható. A legrégebben és a leggyakrabban talán a zsályát használták erre. Elfeledett, de nagyon hasznos az izsóp, többen ismerik a kakukkfüvet, a levendulát, a rózsát.



Hogyan készíthetünk házilag füstölőt?

A kiválasztott gyógynövények akkor égnek - füstölnek igazán jól, ha teljesen kiszáradtak. Ha frissből dolgozunk, fellógatva két-három hétig biztosan hagynunk kell, hogy a nedvesség távozzon belőle. Ekkor azonban könnyebb összerendezni őket, és egy természetes kötözővel (kendermadzag, tiszta pamutfonal) szorosan összehurkolni.

Ilyenkor télen már nehéz friss növényt találni, de dolgozhatunk szárazakból is. Picit könnyebben fog törni, de akár azonnal használhatjuk, ha készen van. A zsályát ajánlom energetizálásra, a macskamenta harmóniát teremt.

Ha készen van a füstölő, "roppanósra" száradt, gyújtsuk meg, forgassuk meg a végén a tüzet, majd fújjuk el. Nyissunk ki minden ablakot, ajtót, és a lakást körbejárva tisztítsuk meg a teret a füsttel. A réginek ki kell mennie, ezért jár a füstölés szellőztetéssel. Egy füstölő általában 3-4 alkalomra elég, ha letesszük egy tálba, akkor magától el fog aludni benne a tűz, de ezt mindig ellenőrizzük! A füstölő készítése lecsendesíti az elmét, kivon minket a napi stresszből, de ha vásárolunk egyet, akkor a használata fog elérni ehhez hasonló érzést. Minél több gyógynövényt engedünk be az életünkbe, annál jobban fogjuk magunkat érezni!


Fotók: Huszár Boglárka
1 hozzászólás

Lili

10 hónapja, 1 hete és 4 napja

Nagyon érdekes cikk volt, köszönjük szépen!

válasz erre