18 °C
tiszta égbolt
2025. április 30., szerda
Katalin, Kitti

Egészségesebbek vagyunk, ha szeretjük lakóhelyünket

2013. november 18.
2.1921
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Érdekes összefüggésekre derített fényt egy friss amerikai kutatás, amelynek keretén belül összefüggést kerestek a lakóhely szeretete, valamint a testi egészség között. A kutatók megdöbbentő eredményeket kaptak, hiszen azt tapasztalták, hogy a két tulajdonság összefüggésben van egymással.


A felmérésből természetesen ok-okozati összefüggések nem mutathatók ki, de a többnyire kérdőíves kutatás egyértelműen bebizonyította, hogy azok az emberek, akik szeretik lakóhelyüket és környezetüket, azok bizonyítottan jobb egészségi állapotnak is örvendenek. A szakértők szerint ez azért lehet így, mert a lakóhelyünk alapjaiban meghatározza a testmozgásra való lehetőségeinket, általános hangulatunkat, de nagyobb régiókban gondolkodva még azt is, hogy milyen ételeket veszünk magunkhoz, a vidékiek például általánosságban jobban elhízottak a tengerentúlon, mint a városlakók.

A Gallup egészségügyi intézet által elvégzett kutatásban 350 ezernél is több amerikai felnőtt véleményét összesítették 50 államból, a végeredményt pedig egy speciális pontrendszerben összesítették, amiből érdekes következtetéseket szűrtek le. Ennek köszönhetően kiderült, hogy azok az emberek, akik szeretik lakóhelyüket, ritkábban elhízottak, kevesebbszer panaszkodnak fizikai fájdalmakra, fejfájásra, de asztmájuk és koleszterinszintjük is jobb, mint azoké, akiknek problémáik vannak környezetükkel.
6 hozzászólás

Réka

12 éve, 5 hónapja és 7 napja

Persze lehet benne valami, de ha pl. azt vizsgálják h egészségesebbek e akik többet töltenek a szeretteikkel akkor is ez az eredmény jön ki, szerintem kb minden ilyesmi jót tesz az egészségünknek

válasz erre

marco

12 éve, 5 hónapja és 8 napja

Lehet benne valami. De valójában minden mindenre rávetíthető, mindenről lehet hasonló statisztikákat csinálni...

válasz erre

Hampster

12 éve, 5 hónapja és 8 napja

Elég logikus okfejtés...

válasz erre

csillucs

12 éve, 5 hónapja és 8 napja

Én szeretem a lakóhelyemet és jól érzem itt magam :-) és egészséges is vagyok úgyhogy lehet benne valami

válasz erre

becky

12 éve, 5 hónapja és 8 napja

Nagyon érdekes felmérés. Az mondjuk biztos hogy ha valamivel meg vagyunk elégedve akkor boldogok vagyunk és ezáltal egészségesebbek is.

válasz erre

bettike

12 éve, 5 hónapja és 8 napja

Ez de durva!meglepett smiley

válasz erre