Dwayne Johnson korunk egyik legtöbbet foglalkoztatott színészévé vált az elmúlt néhány évben, aminek az oka nem más, minthogy az egykori pankrátorból és testépítőből lett színész egyrészt nem beleszületett a sztárságba, hanem nagyon keményen megdolgozott érte, másrészt pedig óriási szegénységből érkezett, miközben mégis meg tudott maradni embernek. Mivel a legújabb Jumanji mozifilm miatt most mindenki róla beszél, ezért mi se szeretnék kilógni a sorból, úgy határoztunk tehát, hogy egy cikk keretein belül bemutatjuk nektek a Szikla néven ismert híresség életét.
The Rock eredetileg Dwayne Douglas Johnson név alatt született 1972. május 2-án. Hawaiin, Honoluluban nőtt fel, de élt Új-Zélandon is, hiszen édesanyja polinéz származású, két évvel érettségi előtt mégis Amerikába költöztek, ami számára tényleg az új lehetőségek hazája lett. Bekerült a focicsapatba és atletizálni kezdett, később ösztöndíjjal egyetemre mehetett, ahol egy kisebb sztár volt, és ha térdsérülése nem szól közbe, akkor nagy valószínűséggel egyenes útja lett volna az NFL-be. Diplomáját 1995-ben szerezte kriminológiai és fiziológia szakon, azonban egy percig sem szeretett volna saját szakmájában dolgozni, sokkal jobban vonzotta a sport, így apja és nagyapja után birkózni kezdett.

Ez később helyes döntésnek bizonyult, hiszen csakhamar csatlakozott a WWE pankrátorligához, ahol megnyerte a bajnokságot is, amivel The Rock a sportág legnépszerűbb alakjává és reklámarcává vált. Pankrátorként ősei előtt tisztelegve a Rocky Maivia név alatt vált ismertté - innen eredeztethető beceneve is -, a legnagyobb eredményére pedig 1997-ben került sor, amikor nehézsúlyú világbajnoki címet szerzett. Mindeközben filmes karrierje is beindulni látszott, és bár először csak televíziós sorozatokban kapott kisebb szerepet, de miután az Azok a 70-es évek show-ban eljátszotta saját édesapját, karrierje felfelé kezdett ívelni.
Első nagyobb szerepét 2001-ben kapta, amikor A múmia visszatérben a mozivásznon is debütált. Ezután csak úgy özönlöttek felé az újabb akciófilmes felkérések, nem sokkal később pedig már Arnold Schwarzenegger utódjaként kezdték emlegetni. Felfelé ívelő pályáját jól mutatja, hogy alig hat évvel első nagy szerepe után 2007-ben a Guinness Rekordok Könyvébe kerül, méghozzá élete első főszerepéért a legnagyobb fizetést bezsebelő sztárként. The Rock kihagyhatatlan szereplőjévé vált a Halálos iramban-sorozatnak, de óriásit alkotott a tavalyi Baywatch mozifilmben is.

Mindeközben Dwayne magánéletéről nagyon keveset tudunk. Első házasságából - Dany Garciával, akivel 10 évig volt együtt - egy kislánya született 2001-ben, de manapság nem is annyira nőcsábászként, mint inkább politikai babérjairól ismert. Egyre többször hallunk arról, hogy szeretne indulni az USA elnöki székéért, miközben rendre nagy összegeket adományoz főként beteg gyerekeket támogató szervezeteknek, aminek érdekében 2006-ban egy saját alapítványt is tető alá hozott. The Rock jelenleg 45 éves, így óriási karrier áll még előtte a filmvilágban, 2018-ban például legalább két filmben láthatjuk majd, így a Rampage - Tombolásban és a Felhőkarcolóban.