Új sorozatot indítunk a Nőihírek keretein belül, amelyben valamilyen alkalom esetén előveszünk és alaposabban megismertetünk olvasóinkkal egy ismert és híres - akár kortárs, akár irodalmi - írónőt. Mivel éppen a múlt héten ünnepelte 67. születésnapját a romantikus regényeiről ismert Danielle Steel, itt volt az ideje, hogy megismerkedjünk egy kicsit alaposabban az írónővel, akinek élete maga is regénybeillőnek nevezhető.

Danielle Steel 1947. augusztus 13-án született New York városában. Édesanyja portugál, édesapja német volt, és már nyolc évesen megismerkedett az igazi családi drámával, amikor szülei elváltak, ő pedig édesapjához került, akivel nagyon sok időt töltött együtt. Nagyon fiatalon, 18 évesen házasodott először, így az amerikai bankár, Claude-Eric Lazard felesége lett, akinek 19 évesen szülte első lányát, Beatrixot. Ekkor már rendszeresen írt, de első komolyabb művét 20 éves korában alkotta meg, ami csak jóval később került kiadásra. Steel eredetileg divattervezőnek tanult, ám ez a szakma nem volt az ő asztala, így PR-szakterületen dolgozott, és írásait annyira megkedvelték megrendelői, hogy egyre többen kezdték el biztatni, hogy foglalkozzon az írással.
Danielle Steel a romantikus regényekben találta meg otthonát, ami nem véletlen, ha azt vesszük alapul, hogy magának soha nem jutott belőle túl sok. Első házassága kilenc évvel a boldogító igen után befuccsolt, de ekkor az írónő már nem tudott ezzel foglalkozni, hiszen első könyvének premierjére készült, ami 1973-ban "Hazafelé" címmel került a boltokba. Steel már ekkor megalapozta saját stílusát, ami mindmáig jellemzi őt, hiszen már ebben a könyvében is a gazdag családok szerelmi életére, titkaira, emberi problémáira és viszonyaira koncentrált, ami nem véletlen, hiszen bankárférje miatt ő is ebben a körökben mozgott, így első kézből láthatta, hogy mi folyik a háttérben.

Alighogy elvált első férjétől, Danielle egy börtönriport során megismerkedett egy fegyenccel, Danny Zugelderrel, aki élete egyik nagy tévedése volt. Miután Danny-t szabadlábra helyezték, közelebbi kapcsolatba kerültek, de az esküvőre már a börtönben került sor 1975-ben, azonban az erőszakos férfitől 3 évvel később el is vált, ami több könyvet is ihletett számára. Alig két nappal válása után Danielle Steel ismét oltár elé állt, méghozzá az egykori drogfüggő - és egyébként magyar származású - William George Toth-tal, akihez nyolc és fél hónapos terhesen ment hozzá. Nem véletlen, hogy a szíve alatt hordott gyermek nagyon problémás volt, egy punkzenekarban énekelt és 19 évesen herointúladagolásban halt meg. Danielle-t ez az esemény mindmáig elkíséri, könyveiben is rendszeresen megjelenik, fia emlékére írt művének bevételéből éppen ezért egy problémás gyerekeket segítő alapítványt hozott létre.
Természetesen az írónő ezen házassága sem volt hosszú életű, 1981-ben elváltak, és még abban az évben feleségül ment John Trainához, a híres borkereskedőhöz. Ez a kapcsolat kiegyensúlyozottabbnak bizonyult, így Danielle öt gyermeket is szült új párjának. Életének legsikeresebb korszakát élte ekkor, de közben lelkileg padlón volt, hiszen több vetélést is megélt, amit gyerekkönyvek írásával próbált leplezni. Életét gyermekeinek és a munkának szentelte, így volt amikor csak négy órát aludt, hogy könyvein dolgozhasson. Miután fia 1997-ben meghalt, Danielle Steel új házasságba menekült, így Thomas Perkins üzletember felesége lett, de 2002-ben tőle is elvált, azóta egyedül éli életét, és folyamatosan írja újabb műveit, amelyeket a legtöbb esetben - a fentiek is bizonyítják - saját kalandos, regényes élete ihlet.