Hozzávalók:
2 db kukorica
3 csésze alaplé
1 csésze kuszkusz
250 g csirkemell
3 szál újhagyma
3-4 evőkanál bazsalikomos pesto
kevés friss koriander
só, bors
Elkészítés:
A kukoricákat főzzük meg vízben, majd hagyjuk teljesen kihűlni. Csak ezt követően vágjuk le egy éles késsel a kukoricaszemeket a csutkáról. Az alaplevet tegyük fel főni és szórjuk bele a kuszkuszt. 6-8 percig főzzük, amíg a kuszkusz magába szívja az összes folyadékot. Ezt is hagyjuk hűlni. A csirkét sóval, borssal megszórjuk, majd egy serpenyőben kevés olajon megpirítjuk.
Végül ha minden alapanyag kihűlt, akkor összeállítjuk a salátát. Keverjük össze a kuszkuszt, a kukoricát, a tépett csirkemellet, a pestot, az újhagymát és az apróra vágott koriandert. Ízlés szerint lehet még cukkinit, paradicsomot vagy uborkát tenni a salátába.