34 °C
kevés felhő
2024. július 14., vasárnap
Örs, Stella

Csirkés bulgur

2015. július 09.
3.0761
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Ha szeretnénk rizs helyett valami másmilyen köretet használni, akkor együnk bulgurt. Ez az egytálétel nagyon egyszerű és egészséges is, így a gyerekek is biztosan megszeretik majd a bulgurt.


Hozzávalók:
250 g csirkemell
2 evőkanál olívaolaj
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
200 g bulgur
5 evőkanál sűrített paradicsom
3 csipet oregánó
3 csipet bazsalikom
só, bors
350 ml víz
petrezselyemzöld

Elkészítés:
Először a csirkét megmossuk és kisebb kockákra vágjuk, majd megsózzuk és borsozzuk. Kevés olívaolajon pirítsuk meg a csirkét és tegyük félre. A hagymát és a fokhagymát apróra vágjuk, majd ugyan abban a serpenyőben üvegesre pirítjuk.

Ha a hagyma kész, akkor adjuk hozzá a bulgurt, a bazsalikomot, az oregánót és a sűrített paradicsomot. Öntsük fel a vízzel és 5 percig lefedjük, alacsony lángon főzzük. Ha kész, akkor elzárjuk a lángot és hagyjuk, hogy megszívja magát a bulgur.

Végül a húst belekeverjük a bulgurba és visszatesszük 5 percre, hogy összefőjenek az ízek. Petrezselyemmel megszórva tálaljuk.
5 hozzászólás

Kicsi

9 éve, 9 hónapja és 17 napja

Jól hangzik! Ha leteszteltem a családon, akkor megírom a véleményüket. mosolygó smiley

válasz erre

Zita.Péter

9 éve, 9 hónapja és 17 napja

Ez a bulgur nagyon jó, jobb mint a rizs.

válasz erre

monyó

9 éve, 9 hónapja és 17 napja

Szuper kis recept.

válasz erre

zsebibaba

9 éve, 9 hónapja és 17 napja

Guszta ez a recept nagyon.

válasz erre

Mirjam

9 éve, 9 hónapja és 17 napja

Recept mentve. mosolygó smiley

válasz erre