A világon számtalan különféle fogyókúrás módszer létezik, amelyek gyors és hatékony fogyást hirdetnek, ám a legfrissebb kutatások szerint az elhízott szervezet számára nem is lehetne rosszabb annál, minthogy hirtelen drasztikus életmódváltozással vagy táplálkozással megszabaduljunk néhány felesleges kilótól. Ez ugyanis általában beindítja az úgynevezett jojó-effektust, ami azt jelenti, hogy a villámdiéta befejezését követően a fogyni vágyó páciens általában hamar visszaszedi a leadott kilókat, sőt, bizonyos esetekben még többet is, mint amennyi korábban lement.
A fogyókúrák vizsgálatára szakosodott tudóscsoport véleménye szerint éppen ezért ajánlatos kerülni a villámdiétákat és helyettük inkább olyan módszereket választani, amelyek a teljes,de fokozatos életmódváltást hirdetik, és nem csak az étrendünket alakítják át, hanem mozgásra is ösztönöznek minket.
A bostoni egyetem kísérletei során mintegy négyezer elhízott felnőtt került megvizsgálásra a fogyókúrák sikereit tekintve. Az embereket a szakemberek két csoportra osztották, így voltak, akik villámdiétákkal, hamar próbáltak megszabadulni a felesleges kilóktól, míg a többiek a teljes életmódváltást helyezték előtérbe.
A kutatás hipotézise alig egy év alatt alátámasztásra került, hiszen akik életmódváltással, tehát a zsírbevitel csökkentésével, valamint a testmozgás előtérbe helyezésével próbáltak megszabadulni kilóiktól, a fókuszcsoport közel felének sikerült egy év alatt testsúlyának 5 százalékát leadnia. Az étrend-kiegészítőket és a villámdiétákat favorizáló csoport tagjai ezzel ellentétben sokkal több fehérjét vittek be szervezetükbe, és átlagosan alig a csoport negyede tudott megszabadulni testsúlyának néhány százalékától.