12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Woody Harrelson elárulta, hogy egyszer kobravért ivott Michael J. Fox-szal

2022. november 22.
52.4381
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Egészen megdöbbentő történetet mesélt el a színész egy díjátadó gálán a hétvégén, ugyanis 1989-ben meglátogatta barátját Thaiföldön, ahol együtt fogyasztották el egy kis kobravért a barátságuk tiszteletére.

Woody Harrelson és Michael J.

Fox között nagyon szoros baráti, sőt, testvéri kapcsolat alakult ki az évek során, mai napig támogatja a színész a Parkinson-kórban szenvedő Fox-ot. A díjátadó elmondta, hogy éppen az utcán sétáltak, amikor egy kígyó harcba botlottak, ahol a kobra veszített, ezért a helyiek a vérét négy pohárba csorgatták. A poharakat egy kis thai whiskyvel is feltöltötték, majd megitták.

A színész szerint ez egy helyi szokás, amit nehezen viselt barátja, Michael, ugyanis kihányta a kobravéres whiskyt. A két barát egyébként nagyon sokat tesz a Parkinson-kór legyőzésében, folyamatosan támogatják az ügyet.