13 °C
enyhe eső
2024. március 29., péntek
Auguszta

Súlyos bokatörést szenvedett Dieter Bohlen, a Modern Talking legendája

2021. február 22.
120.8391
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Még ma is luxuskörülmények között éli életét a nyolcvanas évek legendás zenekarának, a Modern Talkingnak az egyik énekeseként és zenészeként ismert Dieter Bohlen, aki 67 évesen nemrégiben egy nagy piros gipszben jelent meg az Instagramján.

Természetesen nem véletlenül, hiszen Dieter nagyon súlyos bokasérülést szenvedett a napokban, amiről elmondta, hogy szánkózni szeretett volna, de mivel ahhoz túl buta, inkább a saját lábán akart lecsúszni egy domboldalról, aztán bekövetkezett a baj.

Egyszer csak ugyanis azt vette észre, hogy a lábujjai hátrafele állnak, a következő pillanatban pedig már a kórházba száguldanak vele, mert a bokája feladta a harcot, és bár mostanra már rendbejött, de a bokájának kell pár hét, mire meggyógyul.