8 °C
borús égbolt
2024. április 20., szombat
Tivadar

Kiderült kik vezetik a 2014-es Bravo Otto Díjátadó Gálát

2014. április 30.
2.5981
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Edina profilja, adatai
Edina
A magas színvonalú rendezvény idén is változatlan helyszínen tekinthető majd meg és továbbra is ingyenes a belépés.

Az ifjúsági magazin minden évben egy gála keretein belül adják át 10 kategóriában a díjakat.

Fény derült arra, hogy kik lesznek az idei Bravo Otto 2014 műsorvezetői: Dukai Regina és Fluor Tomi együtt vezetik majd a rengeteg sztárfellépővel tarkított gálát. A helyszín A Westend City Center Millenium Tetőkert és a rendezvény május 31-én, este 8 órakor kezdődik.

Dukai Regina elmondta, hogy nagyon megtisztelőjének tartja, hogy harmadik alkalommal is a gála háziasszonya lehet. A modell hozzátette, hogy már várja a közös munkát Fluor Tomival és biztos benne, hogy jó lesz a hangulat a színpadon, amit a közönség is érezni fog. Fluor láthatóan legalább olyan lelkes, mint Regina, de neki ez lesz az első műsorvezetése a Bravo Otto színpadán. Bár a rapper számára nem idegen a Bravo Otto közönsége előtt állni, hiszen már díjazottként és fellépőként is szórakoztatta a közönséget, mégis izgul, hogyan teljesíti majd műsorvezetői feladatait.