12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Hivatalosan is bejelentették: Kevin Spacey nélkül fejezik be a Kártyavár című sorozatot

2017. december 05.
22.2431
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Az egész élete és karrierje romokba dőlt Kevin Spacey-nek, miután képtelen volt éveken át parancsolni pedofil és homoszexuális hajlamainak, ezáltal a jövőben biztos, hogy egyetlen stúdió sem szívesen foglalkoztatja majd az egykori hírességet.

Már korábban felmerült például az is, hogy bár főszereplő volt benne, mégis kiteszik a Kártyavár című sorozatból, amit a Netflix tegnap teljesen hivatalosan is bejelentett, ezáltal már biztos, hogy Spacey nem szerepel majd a záró évadban.

A Netflix közleménye szerint az utolsó és egyben hatodik évad várhatóan nyolcrészes lesz, a főszerepben pedig Robin Wright-ot találjuk majd, érdekesség pedig, hogy a készítők teljesen átírták az utolsó szezon történetét.

A Kártyavár soron következő évadát ugyanis már ősszel forgatni kezdték, de Spacey botránya miatt félbehagyták a munkát, és új sztorival, jövő év elején kezdenek bele a záró epizódok felvételébe.