13 °C
szórványos felhőzet
2024. március 29., péntek
Auguszta

Elképesztően nagy bukás lett Kevin Spacey új filmje

2018. augusztus 21.
14.5091
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Valóban tönkre tette karrierjét Kevin Spacey, akitől a szexuális zaklatási botránya miatt még a leghűségesebb rajongók is elfordultak, ezt mutatja legalábbis, hogy aktuális filmje gyakorlatilag szinte senkit sem érdekelt.

A Billionaire Boys Club címre keresztelt életrajzi drámája ugyanis a premier napján alig 126 dollárt, avagy mintegy 35 ezer forintot hozott, lévén mindössze ekkora összegben váltottak jegyet rá a mozikban a nézők.

Ez gyakorlatilag óriási bukás, ami mindent alulmúlt úgy is, hogy egyelőre csak tíz amerikai moziban volt látható a film, elég csak összevetni az eredmény legutóbbi filmjével, ami a nyitóhétvégén 20 millió dollárnál is többet hozott.

Hogy biztos az amerikaiak nem akartak mozizni a hétvégén? Ez sem igaz, hiszen ugyanebben az időpontban a legtöbb bevételt a Meg - Az őscápa hozta, mely több mint 21 millió dollárt termelt a pár nap során.