Tisza-tó
A Tisza-tó hazánk egyik legnagyobb tavaként kitűnő alternatívát kínál a Balatonra. Közép-Európa második legnagyobb állóvize, ami elképesztően kiépült az elmúlt években, és bár teljesen más hangulatot áraszt, mint a magyar tenger, azonban éppen emiatt érdemes megnézni. Nagy előnye, hogy a kiépült strandok mellett elképesztően sok vízi sportot próbálhatunk itt ki, így van vízisí, banán, vitorlázás, de sárkányhajózni, szörfözni, sőt még hajótúrázni is lehet.
Ha inkább balatoni hangulatot keresnénk, érdemes lehet a Zalaegerszeg közelében fekvő Gébárti-tavat választani célpontként, ami egy mesterséges tó ugyan - patakok felduzzasztásával keletkezett -, de így is elképesztően látványos és nyugodt környék. Van kiépített strand, lehet fürdeni, kempingezni, horgászhatunk, de sportolhatunk is a vízben és a parton egyaránt, a megannyi sétautat pedig még szóba sem hoztuk.
Rukkel-tó
A Rukkel-tó Dunavarsány egyik kincse, mely meglepően közel fekszik a fővároshoz, mégis nagyon kevesen ismerik. Márpedig igazi vízi élmények várják itt a fürdőzőket, van például nyolc vízi csúszda, komplett vízi vidámpark, lehet csónakázni, kajakozni, vízi biciklizni, de persze horgászni is. A tó vize rendkívül tiszta, környezete egyenesen csodálatos, a parton pedig árnyékos környezetben, gyakorlatilag 10 méterenként botolhatunk falatozókba és ivókba.
A Palatinus-tó vagy más néven Dorogi-tó Esztergom egyik nevezetessége, mely nevét onnan kapta, hogy a fővárosi vendégek rendre a Palatinus Fürdőhöz hasonlították, méghozzá kiváló minőségű vize miatt. A tó részben mesterséges, hiszen a nagy mennyiségű homok kitermelését követően keletkezett, emiatt nem túl meleg, de a legnagyobb kánikulák idején kifejezetten kellemes frissítő, pláne a kialakított strandon, ahol akár kisgyerekkel is lehet strandolni, de vannak csúszdák, sőt vízibicikli és csónak is kölcsönözhető.
Bánki-tó
Szintén Budapest közelében találhatjuk a Bánki-tavat, mely a fővárostól alig 60 kilométerre, Bánk községében fekszik, mely éppen a kis tó miatt vált igazi turistaövezetté az évek során. A kellemesen dombos környezetben elterülő tó kiépített strandot tartalmaz, ahol minden van, ami egy kellemes hétvégéhez kell, rengeteg sütöde, italozó, de lehet csónakázni és vízibiciklizni, sőt akad kalandpark is a helyszínen, hogy a kirándulási lehetőségekről és a horgászatról ne is beszéljünk.