9 °C
borús égbolt
2024. április 19., péntek
Emma

Már a méhben látszik a magzat arcán, ha az anya dohányzik

2016. január 29.
8.3661
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
AlicE profilja, adatai
AlicE
Nem véletlenül tiltotta el a múltban a kismamákat a dohányzástól a tudomány, a Lancasteri Egyetem szakértői ugyanis most ultrahangos felvételekkel is bebizonyították ennek az ártalmas szokásnak a hatásait.

Az már korábban kiderült, hogy a dohányzó kismamák magzatának központi idegrendszere nem fejlődik megfelelő ütemben, de a most megvizsgált közel 100 ultrahangfelvételen az is kiderült, hogy ez már a méhen belül is észrevehető változásokat hoz, lévén a központi idegrendszer hatást gyakorol az arcmozgásra, ami már a 24.

és a 36. hét között is megmutatkozik.

A vizsgált anyák között a probléma ráadásul már azoknál a kismamáknál megmutatkozott, akik csak néhány szál cigarettát szívtak el a terhesség elején, ami nem csak a központi idegrendszer fejlődését hátráltatta, hanem a megszületett gyermekek esetében a beszédkészség kialakulását is késleltette.