26 °C
tiszta égbolt
2023. szeptember 26., kedd
Jusztina

Az orrunk elárulja, ha hazudunk

2013. november 23.
2.1461
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Egy spanyol egyetem munkatársai bebizonyították, hogy testi jelei is lehetnek annak, ha hazudunk, habár nem nő meg az orrunk és nem is öregszünk meg hamarabb, de állítólagosan felmelegedhet az orr, ha füllentünk néhányat.


A spanyol kutatók - az indítékok nem ismertek - termográf kamerák segítségével kívánták megvizsgálni a mentális állapot, valamint a testhőmérséklet közötti összefüggéseket, az eredmények pedig még őket is alaposan meglepték. Elmondásuk szerint ugyanis aktuális mentális állapotunk alaposan befolyásolhatja testünk hőmérsékletét, így amennyiben például igencsak koncentrálunk egy adott feladat miatt, úgy arcunk hőmérséklete lecsökken, szorongást követően azonban felmelegszik.

A kutatók megvizsgálták azt az állapotot is, amikor a kérdéses alany hamis érzelmeket mutat, egyszóval hazudik. Ebben az esetben ismét testhőmérsékleti változásokkal találkozhatunk, azonban nem az arc, hanem az orr, valamint az orr körüli területek melegedhetnek fel, illetve aktiválódik az agy egy olyan területe, ami a jutalmazás folyamatával is összefüggésbe hozható. Hogy az orr felmelegedése biológiailag mivel magyarázható, azt egyelőre még nem tudták megmagyarázni a kutatók, de folyamatosan a magyarázat megtalálására törekednek.
8 hozzászólás

Böbe

10 éve, 8 hónapja és 7 napja

Na ezt kipróbálom

válasz erre

Hampster

10 éve, 8 hónapja és 9 napja

Kipróbálom én is!

válasz erre

Réka

10 éve, 8 hónapja és 9 napja

ez nagyon érdekes D

válasz erre

Natasha

10 éve, 8 hónapja és 9 napja

Érdekes elmélet tényleg eszméletlenek tudnak lenni a tudósok

válasz erre

becky

10 éve, 8 hónapja és 9 napja

miket nem vizsgálnak a tudósok...

válasz erre

Móni

10 éve, 8 hónapja és 10 napja

Na ezt majd kipróbálom!

válasz erre

Minoni

10 éve, 8 hónapja és 10 napja

Azta!

válasz erre

csillucs

10 éve, 8 hónapja és 10 napja

Van akinek nem csak az orra árulja el hanem a mosolya

válasz erre