Az emberi hibernálás: Valóság vagy fikció?

Az első lépések a témában még állatkísérletekkel folytak és értek el gyakran átütő eredményeket, de néhány évvel ezelőtt egy szerencsétlen baleset bizonyította be, hogy az emberi hibernálás igenis kivitelezhető - legalábbis elméletben. A történet Anna Bagenholmmal esett meg, aki síelés közben belezuhant egy jeges folyóba. A svéd radiológus szíve és légzése alig egy perccel a történteket követően leállt, így a mentősök egy nagyon mély hipotermiában találtak rá, méghozzá közel 1,5 órával a történtek után. Annánál a valaha mért legalacsonyabb, 13,7 Celsius fokos testhőmérsékletet mérték, így a jelenlegi orvostudomány szerint meg kellett volna halnia, azonban még az orvosokat is meglepte, hogy életfunkciói ha gyengén is, de működőképesek maradtak.

Az igazi áttörést azonban az jelentette a történetben, hogy a nőt egy közel kéthetes kúra során, lassú felmelegítéssel sikerült felébreszteniük a hipotermiából. A hideg tehát konzerválta a testet, ezáltal kijelenthető, hogy egy természetes hibernációról beszélhettünk. Ebből kifolyólag rengeteg kutatás és tudományos áttörés is született az évek során a hibernálás kapcsán, aminek kulcsát az orvosok a hipotermiában látják, és előszeretettel alkalmazzák is műtétek során. A kutatók szerint ezzel el lehetne jutni addig a pontig, hogy az életműködést felfüggesszék, és ezáltal konzerválják az emberi testet, azonban ezt a pontot eleddig még nem találták meg, illetve nincs biztos magyarázat arra sem, hogy miként óvnák meg a szöveteket akár hosszú-hosszú évekig is.

Jelenleg Hollandiában fut egy átfogó kutatás az emberi hibernálás lehetőségével kapcsolatban, méghozzá Rob Henning professzor által, aki az állatvilágban is létező hibernációban, illetve sajátos hipotermiás állapotban látja a megoldást. Az aktuális állapotok és kutatások alapján Henning és kutatócsoportja nem tartja kizártnak az emberi hibernálás lehetőségét, azonban olyan, egyelőre egyáltalán nem, vagy csak nehezen leküzdhető falak tornyosulnak eléjük, amelyek jelenleg nagy fejtörést okoznak számukra. A professzor szerint is az egyik legnagyobb probléma, hogy a túlélés biztosítása, valamint a betegségek iránti fogékonyság közötti szűk határvonalat kellene megtalálniuk, ezt azonban tudományos módszerekkel egyelőre még nem érték el, hiszen a feladat nagyjából olyan, mintha az élet-halál határvonalait keresgélnék.

További problémát okoznak még emberi hibernáció esetén - a mozdulatlanságból kifolyólag - az izomsorvadás és a vérrög kialakulásának esélye, de olyan, állatkísérletek során nem mérhető tényezők is, mint a beszéd- vagy a memória károsodása. Természetesen vannak már részeredmények is, amelyek a nagy kirakós egyes darabkáinak tekinthetők, így a cystathionine beta synthase enzim felfedezése, ami fontos szerepet játszhat a hibernálás kivitelezhetőségében. A holland kutatók ezen felül rengeteg anyaggal is kísérleteznek, amelyek sejtek szintjén már képesek elérni a tartós és károsodás nélküli hibernációt, ezáltal szervek tartósítására és újbóli feltámasztására alkalmazhatók, de egy teljes emberi szervezet esetében még nem, és ebben legfőképpen a tudat, valamint a memória kérdésköre szolgáltatják a legnagyobb problémát. Vajon itt lesz az a pont, ahol a tudomány megszűnik létezni, és kiderül, hogy az emberi lélek valóság? Egy következő cikkünkben talán ezt is kifejtjük!