A múltban leginkább csak arról hallhattunk, hogy a felesleges kilók a szívbetegségek, a cukorbetegség vagy a magas vérnyomás kialakulásához vezethetnek, néhány francia kutató azonban bebizonyította, hogy gyors mentális romlást is előidézhet a túlsúly. A tanulmány kijelenti, hogy a mentális problémák - például memóriazavarok - nem jelentkeznek minden esetben más komoly betegséggel, de az a hipotézis így is bizonyítottá vált, hogy az elhízott emberek nem lehetnek egyben egészségesek is.
A kutatásokban közel 6500, többnyire 40 év 60 év közötti páciens vett részt. Az önkéntesek egészségi állapotát 10 éven keresztül vizsgálták, és az eredményekből kiderült, hogy több mint 20 százalékkal megemelkedett és felgyorsult a szellemi teljesítőképesség romlása és a mentális hanyatlás azoknál az embereknél, akik túlsúlyosak voltak.
A francia szakemberek a fenti eredményekkel szerették volna felhívni az emberiség figyelmét arra is, hogy az elhízás lassacskán népbetegséggé válik, ami egyre komolyabb problémák forrása is lesz egyben. A nemzetközi adatokon tisztán megmutatkozik, hogy míg 2005-ben az elhízottak száma világszerte alig érte el a 400 milliót, addig 2012-ben ez az adat kis híján megduplázódott, idén ugyanis már 700 milliónál is több túlsúlyos ember él a Földön.