1 °C
enyhe havazás
2023. december 11., hétfő
Árpád

A vásárlás, mint betegség

2014. február 08.
2.8161
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
Számos írás említi a vásárlást szenvedély- vagy kényszerbetegségnek, manapság a vásárlási láz százból öt nőt és öt férfit érint, a kór azonban gyógyítható.
 


Nem hallunk róla sokat, mégis létezik a vásárlásmánia jelensége. Ez legalább olyan súlyos szenvedélybetegséggé fajulhat, mint az alkoholizmus, vagy a drogfüggőség. Külső szemlélőként nem könnyű felismerni a különbséget aközött, hogy valaki csak nagyon szeret vásárolni, vagy beteg.

Lassan itt a tavasz és valljuk be, a legtöbb nő ilyenkor vásárlókörútra indul, hogy felújítsa ruhatárát. Az ilyen jellegű vágy még nem mondható betegségnek. Amíg mérlegeljük, hogy mit veszünk és mennyi pénzért addig nincs baj, ha azonban pótcselekvéssé válik a vásárlás - például rossz kedv ellen betévedünk egy plazába -, akkor félő, hogy a betegség áldozatává váltunk.

Legsúlyosabb esetekben akár az is előfordulhat, hogy kölcsönkérünk azért, hogy megvegyünk magunknak a kiszemelt darabokat. Ez nem ritka jelenség, hiszen a kényszer olyan szintre fejlődik, amikor már nincs visszaút. A vásárlásmánia legfőképpen a 30-40 év körüli embereket érint.

Jó hír, hogyha felismerjük a szenvedélybetegség mögöttes okait, könnyen kezelhető a dolog. Mindenképpen forduljunk szakemberhez, mert ha nem kezelik a boltkórosságot más tünetek is előfordulhatnak.
7 hozzászólás

Gucci

10 éve, 8 hónapja és 8 napja

Szerintem én lassan átesek arra az oldalra de amíg megtehetem, addig nem izgat a dolog.

válasz erre

bettike

10 éve, 8 hónapja és 8 napja

Ez a betegség engem sem kerül. De nem baj, ez legyen a legnagyobb egészségügyi bajom!

válasz erre

Lili

10 éve, 8 hónapja és 8 napja

Boltkórosság hogy mik vannak! Amúgy én függő nem vagyok, de sokat vásárolok, az tény.

válasz erre

Minoni

10 éve, 8 hónapja és 8 napja

Én tudom hogy vásárlásfüggő vagyok...

válasz erre

Pocok

10 éve, 8 hónapja és 9 napja

Nekem ilyen bajom nincs, de sajnos rengeteg nőnek igen...

válasz erre

Perec

10 éve, 8 hónapja és 9 napja

Én nem vagyok benne az 5 %-ban! Utálok vásárolni!

válasz erre

moni1294

10 éve, 8 hónapja és 9 napja

A férfiakat is érinti? Ezt nem gondoltam volna!

válasz erre