A válaszkész nevelés tulajdonképpen a kötődő nevelési stratégiákat foglalja magába. Amennyiben eljön az idő és gyermekáldásra kerül a sor, a szülők okvetlenül is nekilátnak azon gondolkodni, hogy a születendő gyermek, milyen nevelési forma alapján legyen szabályozva és mik legyenek azok a főbb irányelvek, amik egy érzelmileg stabil csecsemő fejlődését elősegíthetik.
A szülők többsége, aszerint dönt a gyermeke neveléséről, hogy ő maga milyen mintákat kapott vagy éppenséggel nem kapott. A pszichológiában tipikus esetekre lehet lebontani olyan családmodelleket, ahol a szigorú szülők által nevelt gyermekből aztán, egy megengedőbb nevelési stratégiát követő szülő lesz. Az sem egészen ritka, hogy a szabad kezet kapott egykori gyermek, felnőtt korára a szabályrendszerek sorát alkalmazza a következő nemzedéknél.
Azt azonban mindenképpen fontos tisztázni, hogy elsősorban, nem a szülői énállapotnak kell ilyen döntés esetén felülkerekedni, hanem a gyermek szükségleteit és a személyiségjegyeit kell vizsgálni ahhoz, hogy egyes helyzetekben, a megfelelő nevelést alkalmazhassuk.
A válaszkész nevelés lényegében, egy olyan gyermekgondozási filozófia, amelyben a szülő és a gyermek között erős érzelmi kötődés jön létre. Ez a felfogás arra fókuszál, hogy a gyermek a születését követően is erős, állandó testi és lelki kapcsolódásban maradjon a szülőpárossal, legfőképpen, a kezdeti szakaszban az édesanyával.
A kötődő nevelésről elsőként William Sears amerikai gyermekorvos írt, aki legfőbb alapelvként azt tartja, hogy a csecsemő nem egy idomítható élőlény, akinek feltétlenül muszáj a szülő és a környezet által rárót viselkedési normákat a kezdetektől fogva teljesítenie. Az empátián alapuló nevelési filozófia egyenrangúan fontosnak tekinti a Maslow-piramisból ismert fiziológiai szükségleteket és ez mellett az érzelmi kapcsolódási pontokat is.
A kötődő nevelés során a gyermek már baba korától kezdve megtanulja, hogy mi az empátia, a tisztelet és a szeretet, így a válaszkész gondoskodásnak köszönhetően a cseperedő gyermek könnyedén tud majd hasonlóan viszonyulni felnőtt korában az embertársaihoz is. A kötődő nevelés a szoros testkontaktust fenntartó elve mellett fontosnak tartja a szülő válaszkészségét is.
A válaszkészség összességében azt fogalmazza meg, hogy az anyának és az apának nem egy előre eltervezett menetrend szerint kell kiszolgálnia a függésben lévő csecsemő igényeit, hanem aszerint kell cselekedniük, amit és ahogyan azt a kisbaba igényli. A szükségletek kielégítése során a gyermek biztonságérzékelése és a ragaszkodó énje tör elő, ami elősegíti a szülő-gyermek kapcsolat szorosságát is. A kisbaba igényeinek a kiegélítésével a gyermek ritmusát és egyéniségét is megismerhetjük. A válaszkészségbe tartozó feladatok közé sorolható az etetés, a fürdetés, a különféle foglalkozások, az együttalvás és még a hordozás is.
A szoros testi kontaktus, a folytonos anyai és később az apai jelenlét kapcsán sokakban felmerülhet a kérdés, hogy ez nem-e ösztönzi arra a kisbabát, hogy később önállótlanabb legyen. Azonban, az idomított neveléssel szemben az, hogy a kisbaba szabadságot és teret kap és mindemellett erős biztonságérzetet és stabilitást azzal, hogy megkapja a számára fontos érzelmi kapcsolódást, pont hogy testi és lelki egyensúlyt ad a gyermeknek, aminek okán a saját tempójában cseperedik és kezdi meg a szobatisztaságot és az önállóságra való hajlama is egészséges formában belső inditatásból fakad majd. A baba túl korai leválasztása, individualitásra való nevelése során ezzel szemben a gyermek biztonságérzete erősen meginoghat, ami kihathat a fejlődésére és a későbbi személyiségének a fejlődésére is.
