A modern kor dilemmája: dolgozzunk éjjel-nappal, vagy inkább éljünk szabadon?

Az emberek többsége nyilván arra vágyik a leginkább - legalábbis bizonyos korban, főként fiatalon -, hogy mindig tele legyen a zsebe, hogy nyugati színvonalon élhessen, hogy nyugati keresettel rendelkezzen és bizonyos határok között mindent meg tudjon vásárolni magának. Ennek azonban súlyos ára van, mégpedig az, hogy rengetegen éjjel-nappal, reggeltől-estig, hétköznap és hétvégén egyaránt dolgoznak. Ez az első hónapokban gyakran felemelő lehet a fizetési papírt nézve, vagy olyan esetekben, hogy ha elmegyünk egy boltba, akkor bármit megvehetünk anélkül, hogy elgondolkoznánk rajta: megtehetjük-e? Azonban az emberek többsége nem materialista beállítottságú, és éppen emiatt a megvásárolt tárgyakban, ruhákban és egyebekben már nem fogja megtalálni a boldogságát egy idő után.

Sőt, előbb vagy utóbb, de mindenki eljut majd arra a szintre, amikor bár mindent meg tud venni magának, sőt mindent meg is vesz, ellenben nem tudja megfelelő mértékben kiélvezni azokat a dolgokat. Gondoljunk csak bele: hiába veszünk magunknak mozivászon méretű 3D TV-t és hipermodern hangrendszert, ha egyszerűen nincs időnk rajta megnézni egy filmet, hovatovább nincs kivel megnézni azt a filmet, mert nincs időnk ismerkedni, barátkozni, szerelmet szerezni magunknak, hiszen a feszített munkarendbe nem fér bele ilyesmi. Családról pedig inkább ne is álmodjunk, hiszen a modern világ alapból erre neveli rá az embereket, főleg a nőket: legyünk függetlenek, dolgozzunk látástól-vakulásig, építsünk karriert, és amikor a negyvenhez közel rádöbbenünk, hogy nincs gyermekünk, nincs párkapcsolatunk, már késő bármit is tenni. Persze ez már egy másik történet...

Ha visszakanyarodunk a felismerésig, hogy bár megvan mindenünk, de nem tudjuk élvezni, az emberek többségében felmerül a szabadság utáni vágy. Egyre többen belátják majd, hogy inkább visszavesznek a tempóból, hogy inkább beérik kevesebbel, az olcsóbb ruhákkal, a kisebb autóval, a kisebb albérlettel, de cserébe hadd élvezzék az életet, hadd ismerhessék meg a szerelmet, a család örömeit. Ezen a ponton vannak emberek, akik képesek változtatni, meghúzni a nadrágszíjat és továbblépni. Rengetegen ilyenkor válnak remetévé és költöznek ki vidékre, távol mindentől, és fognak bele valami egészen másba, míg mások visszakerülnek a taposómalomba, és stresszes, depressziós, lelki problémáktól szenvedő emberekként élik tovább mindennapjaikat.

Persze ez csak a két véglet, a helyes megoldás az lehet, ha inkább az arany középutat választjuk. Hogy esetünkben mi lehet az? Valóban az imént leírtak: nem kell feladnunk mindent, csak egy kicsit visszavenni az igényekből, a költekezésből. Ne a nagy nyugatot nézzük, mi magyarok vagyunk, Magyarországon élünk, ha úgy akarunk élni, mint a németek, akkor költözzünk oda. Soha ne nézzünk mást, csak a magunk céljait! Mit szeretnénk elérni? Egy szerető családot, ahol csendben megöregedhetünk, sok-sok emlékkel és boldogsággal? Netán utaznánk nagyokat a világon? Mindezek csak elhatározás kérdései, amelyek megvalósíthatók, csak akarni kell, de úgy nem fog menni, ha csak a munkánknak élünk. Ne hagyjuk, hogy magunk alá temessenek a modern világ elvárásai és értékrendjei, éljünk a magunk értékrendje szerint, és máris elfelejthetjük a problémákat!