Hihetetlen eredményekkel záródott egy friss amerikai kutatás, amelynek során az egyik egyetem munkatársai azt vizsgálták, hogy napjaink élelmiszerei mennyire egészségesek. A vizsgálat megdöbbentő eredményt hozott, kiderült ugyanis, hogy korunk legtöbb élelmiszerét nem arra tervezték, hogy tartósan jóllakjunk, hanem arra, hogy belehaljunk elfogyasztásukba, ergo több bennük a méreg, mint az egészséges tápanyag.

A kutatás elsődleges célja nem titkoltan az volt, hogy elrettentsék az amerikai lakosságot a gyorsételektől, de a végeredmény sokkal összetettebb lett ennél, hiszen kiderült, hogy a gyorsételek, a cukrozott üdítők, az étrend-kiegészítők, sőt még a legtöbb bio-ételnek nevezett táplálék is többnyire alkalmatlan emberi fogyasztásra, nagy részük pedig komolyabb mennyiségben mérgező is. A legijesztőbb tény, hogy az adatok szerint a kutatók kimutatták, hogy a vizsgált élelmiszerek jelentős részében nem csak belső fizikai rombolást előidéző anyagokat találtak, hanem olyan mérgeket is, amelyek pusztítják az emberi agysejteket és az immunrendszert, avagy direkt gyengítik a szervezetet.
Az orvosok szerint ez megmagyarázná, hogy napjainkban miért is növekedett meg olyan nagy mértékben a rákos betegek és a meddők száma, a megmagyarázhatatlan szervi károsodásokról nem is beszélve. Megdöbbentő, de a két éves vizsgálat során fény derült arra, hogy a legtöbb amerikai gyorséttermi ételt rendszeresen fogyasztva tompulnak reflexeink is, ezáltal nem csak butábbá, hanem ügyetlenebbé is válunk. Az amerikai kutatócsoport közleménye szerint eredményeik bebizonyították, hogy nehézfémekkel szennyezik élelmiszereinket, és tulajdonképpen színtiszta mérgeket eszünk, amelyekkel minden étkezés során pusztítjuk magunkat.

A tudósok úgy vélik, hogy hosszú távon mindez elképesztő hatást gyakorolhat majd a teljes civilizációra, hiszen az elbutuló és ügyetlenné váló emberek képtelenek lesznek vészhelyzetben a túlélésért küzdeni, de a fizikai munkaerő összeomlása, eltűnése is várható, a szellemi visszamaradottságról nem is beszélve. A kutatás rámutatott arra, hogy szinte az összes amerikai gyorséttermi ételben találtak azodikarbonamidot, ami bár nem méreg, hanem egy habosodást gátló anyag, de ezzel egyetemben elképesztően rákkeltő is, tápértéke pedig nulla, ezáltal tehát hasznot sem hoz a forgalmazó számára.
Noha sokan vitaminokkal, gyógynövényekkel és bionak nevezett ételekkel próbálnak meg védekezni a betegségek ellen, a kutatás szerint azonban ez a réteg sincs igazán biztonságban. Rengeteg népszerű vitaminban például elképesztően magas réztartalmat találtak, amit napi rendszerességgel fogyasztva mentális zavarokat idézhetünk elő. Egy jól ismert kínai gyógynövényben - aminek az agy teljesítményét kellett volna fokoznia elméletben - pedig olyan mennyiségű ólmot találtak, ami már elegendő az Alzheimer-kór kialakulásához. Egészen elképesztő, hogy már a gyermekeknek készült vitaminok többsége is rengeteg mérgező anyagot tartalmaz. Hogy mindebből ki profitál a legtöbbet? A kutatás szerint határozottan a gyógyszeripar! Hogy mi a megoldás? Termelj meg mindent önmagad!