Egészen vasárnapig tart a Szabadság téren a XIII. Budapesti Mangalica Fesztivál, ahol egész hétvégén a legfinomabb mangalicából készült ételeket kóstolgathatjuk majd, miközben mindent megtudhatunk a mangalicahús előnyeiről. Lesz kiállítás, főzőverseny, de a finom ételek mellé természetesen a kapcsolódó italok is hozzátartoznak majd, ezáltal garantáltan jókat ehetünk és ihatunk is majd ezeken a napokon.
Bababörze kerül megrendezésre most szombaton délelőtt 9 órától Dunakeszin, a helyi VOKE József Attila Művelődési Központban, ahol néhány órán át minden csak és kizárólag a kisbabákról szól majd. Ennek fényében, szülők, nagyszülők, anyukák, apukák, nagymamák és nagypapák egyaránt jöhetnek árusítani és vásárolni gyermekeiknek és unokáiknak, hiszen ami itt nem lesz megvásárolható, az valószínűleg nem is létezik.
Amennyiben szívesebben ülnénk le a televízió elé a hétvégén, szombaton este 22:20-kor érdemes lehet a Duna TV műsorát választani, ahol A másik Boleyn lány című filmdrámát nézhetjük meg, míg vasárnap este ugyanezen a csatornán a Love Story című romantikus dráma miatt lesz érdemes fennmaradnunk 23 óráig. Ne felejtsd el, ha nincs kábeltévéd, vagy éppen nem leszel otthon, csak válaszd a Telenor MyTV szolgáltatását, amivel akár még okostelefonodon is nézheted kedvenc csatornáidat.