Ha a legjobb hétvégi programokat kutatod, ne is keresgélj tovább, hiszen cikkünkből megtudhatod, hogy milyen rendezvényeket érdemes felkeresned a hétvégén akár egyedül, akár kis családod társaságában.
Idén immáron harmadik alkalommal rendezik meg Budapesten, az Újpesti Ifjúsági Házban a
Rágcsálók Világa című kiállítást, amely családi nappal egybekötve várja az érdeklődőket. A változatos programok ezúttal is a kisállatok, főként a rágcsálók köré épülnek majd fel, de természetesen bemutatók, állatsimogató és direkt gyerekprogramok is lesznek, amelyekkel a legkisebbek is lefoglalhatják magukat.
Ha téged is vonz az
Oktoberfest, de nem akarsz Münchenig utazni érte, akkor most hétvégén érdemes lesz kilátogatnod a fesztivál budapesti változatára, amely idén már harmadik alkalommal a magyar fővárosban is megrendezésre kerül. Az eseményen az eredeti hangulat, jelmezek, programok, mindemellett pedig több mint 110 kiállító, 55 sörfőzde és 300 különféle sörkülönlegesség vár ránk a koncertek mellett.
Amennyiben a sör helyett inkább egy kis jó magyar pálinkára szomjaznánk, látogassunk el vasárnapig a
Budavári Pálinka- és Kolbászfesztiválra, ahol garantáltan hamisíthatatlan magyaros ízek várnak majd ránk. Az eseményen hazánk legjobb és legkülönlegesebb pálinkáit kóstolhatjuk meg egyedi ételkülönlegességekkel, koncertekkel, valamint természetesen igazi kulináris finomságokkal, méghozzá a Budai Várban.
Ha mégis inkább egy kis bort kóstolnánk és ízletes halételeket fogyasztanánk, egészen vasárnapig tart a
Tapolcai Pisztráng és Bor Fesztivál. Az eseményen borházak várják az ízletesebbnél-ízletesebb új- és óborok kedvelőit, amelyek mellett pálinkák, halételek, valamint olyan házi ételkülönlegességek várnak ránk, mint a kürtös kalács, a házi rétes vagy a kenyérlángos. Mindez népművészeti és kézműves kirakodó vásárral és kolbászházzal fűszerezve!
Amennyiben a hűvösebb őszi idő miatt inkább egy moziban kapcsolnál ki, érdemes a
Mentőexpedíció című különlegességet választani magadnak, ami egy igencsak izgalmas problematikát vet fel egy űrhajósról, aki váratlanul egyedül maradt a Marson, miközben a legkorábban is csak évek múlva számíthat segítségre. A filmről bővebben
IDE kattintva olvashatsz!