25 °C
kevés felhő
2025. június 01., vasárnap
Tünde

A legjobb hétvégi programok (2014. június 28. - június 29.)

2014. június 27.
3.4701
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Ha a legjobb hétvégi programokat kutatod, ne is keresgélj tovább, hiszen cikkünkből megtudhatod, hogy milyen rendezvényeket érdemes felkeresned a hétvégén akár egyedül, akár kis családod társaságában.


Utolsó hétvégéjéhez érkezett az idei Generali Gyerek Sziget, ami 2014-ben tehát utoljára szórakoztatja ingyenes programjaival a kicsiket és a nagyokat, de természetesen a búcsú nem lesz akármilyen! A hétvégén ugyanis minden eddiginél jobb, érdekesebb és izgalmasabb lehetőségek, valamint igazi sztárfellépők várják a látogatókat, így Szalóki Ági bemutatja Körforgás című albumát, de fellép a Mintapinty együttes is, amelyek mellett tánc, tanulás, kézműves foglalkozások, sport, zene, állatsimogató és sok egyéb más is várja a lurkókat.


Felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt érdemes lesz a hétvégén Tatára látogatni, ahol idén immáron 20. alkalommal kerül megrendezésre a Víz, Zene, Virág Fesztivál. Az esemény június 27-tól 29-ig tart, mint az ország egyik legnagyobb családi fesztiválja, amelyen koncertek, kulturális- és gyerekprogramok, valamint virágokhoz kapcsolódó események egész sora várja a látogatókat.

A magyar folklór kedvelőinek a hétvégén Mogyoródon a helyük, a Mogyoródi Falunapok eseménysorozaton. A város főterén Szent László hétvégéjén egészen vasárnapig várják az érdeklődőket a mogyoródi csata 940. évfordulójának alkalmából különféle kulturális programok, koncertek és vásárok. A kiváló családi kikapcsolódás keretein belül egész hétvégén népi játékok, kézműves foglalkozások és állatsimogatók is kiegészítik a programokat, de természetesen az étel- és italkóstoló sem marad el.


Szereted a jó rétest és a lakodalmi hangulatot? Itt az idő, hogy ellátogass a Balaton partjára, egészen pontosan Ábrahámhegyre, ahol június 27-én és 28-án kerül megrendezésre az V. Rétes- és Lakodalmas Fesztivál. Az eseményen a legkülönlegesebb magyar rétesek, igazi lakodalmas hangulat, kulturális programok, élő zene és kulináris gasztronómiai élvezetek várják a látogatókat.

Ismét vár a Budapest Rooftop Cinema, ahol július 3-án este Quentin Tarantino klasszikus filmjeiből láthatunk majd egyet, melyről szavazhatunk is a Corvintető Facebook oldalán. A csillagos ég alatt nézhetjük meg Tarantino egyik filmjét.

Ha szeretjük a kerékpárokat, és kicsit többet is meg akarunk tudni róluk alapvető felhasználhatóságukon túl, akkor a hétvégén látogassunk el Tiszakécskére, a 34. Történelmi Kerékpárok Világtalálkozójára és Versenyére. A szombatig tartó eseményen 18 ország több mint 150 versenyzője képviselteti magát, de lesz veterán kerékpár kiállítás, különféle kerékpáros bemutatók és egyéb, ehhez a közkedvelt közlekedési eszközhöz kapcsolódó programok is.


Az akciófilmek szerelmesei sem maradnak elfoglaltság nélkül a hétvégén, hiszen már a mozik is műsorra tűzték a Transformers - A kihalás kora című alkotást, amelyben újabb oldalról ismerhetjük meg az átalakulásra képes robotok, avagy az Autobotok és az Álcák háborúját. A filmről IDE kattintva olvashatsz bővebben!

Ha viszont nem szeretnél a mozik sötét termeibe beülni, hanem inkább otthon néznél egy szuper új filmet, akkor érdemes a TV készülékek elé ülnöd június 30-án, azaz hétfőn este, ugyanis az HBO ismét egy saját gyártású sorozattal jelentkezik. A világszerte ismert Tom Perrotta A hátrahagyottak című bestseller könyvét dolgozta fel a csatorna és készített belőle egy izgalmas, drámai sorozatot. A történet arról szól, hogy egyik pillanatról a másikra eltűnik az emberiség 2%, azaz közel 140 millió ember. Hová, miért, visszatérnek valaha? Sok a kérdés, de nincs válasz.

Magazin szemle
Már kapható az újság árusoknál az Éva magazin legújabb száma, melyhez most a Zewa legújabb, Green Ocean illatú papír zsebkendőjét kapjuk. Ezen kívül plusz hat oldalban különböző csináld magad tippeket kapunk, mellyel akár gyermekeinket is lefoglalhatjuk most, hogy vége az iskolának. A színésznő, Schell Judit őszintén beszél kapcsolatáról. Ismét izgalmas témákkal vár az Éva magazin.

Megjelent a Diéta és Fitnesz legújabb száma is, melyben Debreczeni Zita, avagy az ismert modell, fotós mesél gyermekkoráról, valamint kedvelt hobbijairól is. Természetesen ezen kívül megtudhatjátok melyik fesztiválokon lesz ott Zita.
5 hozzászólás

leoni

11 éve, 10 hónapja és 12 napja

Egyre jobb ez az Éva magazin. Úgy gondoltam sokáig hogy idősebbeknek van, de fiatalos, teli jó tippekkel. Ez meg különösen tetszik a csináld magad miatt, köszi hogy szóltatok róla!mosolygó smiley

válasz erre

Mirjam

11 éve, 10 hónapja és 15 napja

Beszerzem az új Éva magazint. mosolygó smiley Tetszik. A sorozat is érdekes. Meg persze Tata mosolygó smiley

válasz erre

Minoni

11 éve, 10 hónapja és 15 napja

Ez az HBO sorozat nagyon érdekesnek tűnik! Első részt biztosan nézem utána meg majd eldől. mosolygó smiley

válasz erre

pilótakeksz

11 éve, 10 hónapja és 15 napja

Nagyon jó programok lesznek. mosolygó smiley És a filmet meg fogom nézni. Tetszik.

válasz erre

Natasha

11 éve, 10 hónapja és 16 napja

Kíváncsi vagyok erre a hátrahagyottak sorozatra. Meg persze irány Tata. mosolygó smiley

válasz erre