A pandémia számottevően felborította a divatipar forgatagát és nemcsak a divat alapvető motorának az átalakításában vagy éppenséggel újjá konfigurálásában érezhető az átszerveződés. A koronavírus-járvány okozta instabilitás, történelmi távlatokat vizsgálva egy merőben technológiahangsúlyos, fenntarthatósági törekvéseket figyelembe vevő irányítási rendszert igyekszik kialakítani. Mindez persze, már apránként közeledett az iparágon belül, de a járványidőszak gyorsító folyamatai ütemezettebb reflektálást kívánnak.
Az elmúlt években, a környezetvédelmi törekvések erőteljesen kiterjedtek a divatipar forgatagára, hiszen az olajipar után ez a legkörnyezetterhelőbb szektor, ami a fast fashion márkák térhódításával, a kizsákmányoló divatipari munkások folyamatosan romló helyzetével és a túlfogyasztással egybekötve, elszomorító adatokat hoz évről-évre. Az ENSZ adatai szerint a divatipar a világ második olyan szektora, amely a legnagyobb mértékben használja fel a tiszta vizet és kiterjedtebb mértékben befolyásolja a globális éghajlati hatásokat, mint az internacionális légiforgalom és a globális szállítóipar összesítve. Amennyiben ezek az adatok nem lennének eléggé reprezentatívak, a világ szén-dioxid-kibocsátásának a 10%-a is az iparág nyakába varrható és a New Standard Institute adatai szerint ez a szám 2030-ra 60%-kal növekedhet.

A fenntarthatóságra való fókusz során, természetesen nemcsak az egyéni fogyasztás számolható el negatív vetületként, az ipari ágazatot nagyban befolyásolják a gazdasági érdekek, de a tudatos, zöld tervezési folyamatokat előnyben részesítő közösségről sem szabad megfeledkeznünk.
A világjárvány után a divat biztosan kulcselemként fog megjelenni, mint eszköz az önkifejezés és a társadalmi problémák egyre fokozódó útvesztőjében. A ruhák, de pontosabban egy korszak divatkultúrája számottevően nyers és határozott, ha azt rávetítjük az aktuális társadalmi problémák sorára. A történelmet figyelve, közel 100 évvel ezelőtt a '20-as évek derekán, az első világháborút követően új színteret kapott a kulturális élet, a jövőt illetőleg pedig, a mostani időnkben is hasonló jövőkép bontakozhat ki.

A post-Covid időszakban egyre nagyobb számban jelennek meg a phigital korszakra jellemző divatshowk, mindemellett az értékesítési modellek is átalakulóban vannak. A legnagyobb divatházak forgatagában, de még a kisebb vállalkozások esetében is, igen erőteljes lett a Swipe up árusítás, ami lehetővé teszi egy célzott, hűséges vásárlói réteg exkluzív igényeinek a kiszolgálását, közvetlenül a közösségi média platformokon keresztül. Művészeti megközelítésből a divattervezők a ruhakollekciókon, az ezekhez készült vizuális munkákon át adják ki a vírus által felhozott problémákat, mint például Dries Van Noten belga designer, aki erős érzelmekkel indukált táncos divatfilmet alkotott a kilátástalan idők emlékére.
Ami talán mindennél fontosabb, hogy az ágazat fenntarthatósági törekvései még erőteljesebb színben fognak feltűnni, megannyi gyors megoldást kreálva. Megjelennek a körforgásos gazdálkodásra épülő üzleti modellek, nőni fog a kereslet a tervezői, lokális darabok iránt és ezzel párhuzamosan a nagyobb cégek is rákényszerülnek arra, hogy a zöldmosást felváltsák fel valódi, értékteremtő cselekvésre.
A tervezők esetében fókuszt kapnak a re-made brandek megalkotása, a patchwork munkálatok, amik révén a hulladéknak minősülő anyagdarabokból készítenek új, viselhető ruhákat. A tech-világ uralmával egyre nagyobb mértékben kapnak szerepet a digitális modellező programok és a 3D nyomtatás. Ezekkel például egy-egy gyártási terv során a papírhulladék is nagy arányban csökkenthető. Az már biztos, hogy a digitális tervezés a ruhaiparban egy még kiaknázatlan terület, amely a pandémia miatt felgyorsult folyamatokat kíván zöldebbé és tudatosabbá tenni.