A kutatás több százezer változókorban lévő vagy azon átesett nőt tanulmányozott, akik a csontritkulás megelőzésének érdekében speciális gyógyszerekkel védekeztek. A szakemberek azonban bebizonyították, hogy napi 19 gramm alkohol elfogyasztásával alaposan csökkenteni lehet a régi csontok felszívódásának folyamatát és sebességét, aminek köszönhetően ez az alkoholmennyiség javítja az új és a régi csontok egyensúlyát és fokozza a csontok erősségét. A kutatás bebizonyította, hogy amikor a páciensek abbahagyták az említett alkoholmennyiség fogyasztását, a régi csont felszívódásának mértéke és sebessége ismét drasztikusan megemelkedett.
A kutatás végkövetkeztetése tehát bizonyította a hipotézist, miszerint a mérsékelt alkoholfogyasztás - ami maximum két deciliter vörösbor - segít megőrizni a változókor után lévő hölgyek csontegészségét és csonterejét, de a kutatás kivitelezői óvva intenek mindenkit a túlzott alkoholfogyasztástól, azok ugyanis éppen ellenkező hatást válthatnak ki az emberi szervezetben, így roncsolhatják a csontozatot és elősegíthetik a balesetekhez köthető csonttörések gyakoriságát.