A nyelvi különbségek miatt, a párkapcsolat egyik alappillérével, a kommunikációval több probléma is adódhat, amit folyamatosan fejlesztenie kell mindkét félnek, még abban az esetben is, ha a közös nyelv a másik fél anyanyelve. A vegyes házasságoknak és a párkapcsolatoknak a kezdeti szakasza mindig az újdonságról, a kultúrák találkozásáról és a személyiségjegyek kiismeréséről szól.
Ilyenkor a rózsaszín ködfelhős időszak elnyúlik és az érdeklődés is nagyobb a másik irányába. Az új impulzusok megismerése és egy kisebb vagy nagyobb adagnyi kultúrsokk, még inkább képes biztos alapokat létrehozni ahhoz, hogy aztán, a hétköznapok is gördülékenyen tudjanak működni. Legalábbis a türelem és az alkalmazkodóképesség miatt ez jellemzőbb tud lenni egy nemzetközi kapcsolatban.
A nemzetközi szerelmeknek az egyik legnagyobb előnye maga a nyelv. A legtöbb esetben az angol lehet a kapocs, ez akkor adottabb, ha mindkét fél teljesen eltérő anyanyelvvel rendelkezik. Egy idő után azonban, hogy minél jobban át lehessen adni a gondolatainkat a másik fél számára és zökkenőmentes, érdekes és élvezhető kommunikáció jöhessen létre, muszáj fejlődni a választott nyelvben vagy akár a partnerünk anyanyelvét is megtanulni. A hosszú évek alatt a közös anyanyelvként használt angolt fel lehet váltani a párunk anyanyelvére is, így akár kettő plusz idegennyelv elsajátítására is van motivációnk.
2. Az alkalmazkodóképesség fejlődése
Amikor két ember szereti egymást, az sem garancia arra, hogy problémáktól mentes időszakok követik egymást folyton-folyvást. A nyelvi nehézségeken felül természetesen, minden olyan probléma is felmerülhet, amit egy azonos anyanyelvű pár esetében is meg kell oldani. Azonban az biztos, hogy a kultúrális különbségeken felül az, hogy több kifejezési nehézség adódik a kapcsolat elejétől kezdve, amit sokszor kreatív módon kell megoldani, fejleszti az egyéni alkalmazkodóképességet is.
3. Új hagyományok megismerése és tartása
Egy másik kultúrából jött pár esetében az adott kultúra is részévé válik a hétköznapjainknak, amik az ünnepekbe, a hétköznapi teendőkön át mindenhova beférkőzhetnek. Ezek jó esetben inkább pozitív benyomást keltenek a párok esetében, amik révén akár az adott ország konyháját, népszokásait is elleshetjük, amit aztán a saját magunk fejlődése érdekében kamatoztathatunk is valamilyen formában.
A külföldi pár választásánál a legtöbb esetben levoksolunk az ingázás mellett is. No persze, ezt nem úgy kell érteni, hogy az ember minden esetben kétlaki életet él, de évi 1-2 külföldi utazás szinte biztosan adott, még akkor is, ha nagy távolságok vannak az adott országok között.
5. A leendő gyermek kétnyelvűsége
A komolyabb párkapcsolatok esetében a gyermekvállaláskor plusz előnyt jelenthet az is, hogy a legjobb esetben, már három nyelvet beszélhet majd a születendő gyermek. A kétnyelvűség ilyenkor, szinte teljes mértékben adott.