1. J. Kovács Judit: Kerekítő manó adventi mondókatára
Megjelent A Kerekítő manó adventi mondókatára, a kötet összegyűjtötte az ünnepet váró kedves mondókákat és ölbeli játékokat. A legkisebbeknek nagy örömet, a felnőtteknek a ráhangolódás és rohanásban való megállás pillanatát hozhatja el. A mondókatár felépítésének alapját az adventi időszak 24 napja alkotja: december 24 napjához kapcsolódóan tartalmaz mondókákat és ölbeli játékokat, valamint napi érdekességeket. Öröknaptár felépítésű, így jövőre is biztosan lehet használni. Hogyan indul? A mondókatárat téli hangulatú napszámláló rigmusok nyitják.
Ezt követik az ünnepi témájú és hangulatú mondókák, amelyekhez J. Kovács Judit készített játékleírást a szülők részére. Ezeket úgy kell elképzelni, hogy miközben mondjuk a rövid, akár csak néhány soros szöveget, a kisgyerekkel játszunk. Ölünkbe ültetjük, kacagtatjuk. Minden mondóka mellett helyet kapott egy-egy érdekesség is az adott naphoz tartozóan, ahol az olvasónak lehetősége nyílik megismerkedni a népi hagyományokkal, szokásokkal. Így a gyerekek már óvoda előtt találkozhatnak a Mikulás történetével, az adventi koszorú, vagy Luca székének hagyományával, egyéb más téli szokásokkal, népi hiedelmekkel. A szöveget Kállai Nagy Krisztina ünnepi hangulatú illusztrációi díszítik. (Móra Kiadó, 2999 Ft)
Olvasni jó!
2. Alex T. Smith: A kisegér, aki karácsonyra hazatalált
Találkoztatok már Fülöppel? Idén újabb kalandba keveredik ez az aranyos kisegér, ráadásul megint az ünnep környékén! Ezúttal, már csak öt nap van hátra karácsonyig, és Fülöpnek, a kisegérnek még meg kell oldania a Nagyon Különös Rejtélyt, ezért világ körüli kalandra indul.
Útja során régi, kedves ismerősei mellett elbűvölő új barátok segítik. A szívet melengető, varázslatos történet huszonnégy és fél mesében bontakozik ki, melyek után egy-egy ünnepi recept, ajándékötlet vagy dekorálási tipp segíti a közös karácsonyi készülődést. Érdemes már december elején beszerezni! (Manó Könyvek, 5990 Ft)
3. Tamás Zsuzsa: Kicsi Mimi karácsonya
Közeledik a karácsony, nagy az izgalom az Öreg Tölgy aljában. Mi is részesei lehetünk az ünnepi készülődésnek, és láthatjuk, hogy Mimiéknél a karácsony nemcsak az ajándékokról, hanem az együttlétről és a gondoskodásról is szól. Közösen sütik a mézeskalácsot, együtt takarítanak, és visznek egy kis meleget azoknak, akik fáznának karácsony éjjel. Olvassatok bele! (Naphegy Kiadó, 2999 Ft)
4. Geronimo Stilton: Boldog karácsonyt, New York!
Akik csak egy Geronimo Stilton sztorit is elolvastak, alig várják a következőt. "Az én történeteim könnyebbek, mint a friss mozzarella, kívánatosabbak, mint az edami, és ízesebbek, mint az érett parmezán... szavamra, igazán bajuszemelő olvasmányok!" - mondja maga a főszereplő. Ami igazán népszerűvé teszi ezt az olasz sorozatot, az a történeten kívül kétség kívül a tipográfia: hogy minden színes, kisebb, majd nagyobb, változatos.
Ebben a részben Világjáró Vilmos nagyapám óriási meglepetéssel készült a családnak: New Yorkban ünnepelt karácsonnyal! Geronimo ezért repülőre ül, ám egy szerencsétlen véletlen folytán végül egy titokzatos idegent kerget a hatalmas város utcáin. Bajuszdermesztő, havas kaland következik - legyen részed neked is benne! (Kolibri Kiadó, 1799 Ft)
Fotó: Libri magazin
5. E.T.A. Hoffmann: Diótörő és Egérkirály
Ezt a klasszikus mesét minden gyereknek el kell mondani, hiszen több száz éve felbukkannak a szereplői Szenteste. Elég csak az egérkékre ránézni a boltokban, rögtön megértjük, miért ők váltak karácsonyi dísszé. Nem ismered? Erről szól: Szenteste nagy a sürgés-forgás a Stahlbaum-házban. A kis Marika és testvérei izgatottan várják a karácsonyt - leginkább az foglalkoztatja őket, vajon milyen meglepetésekre számíthatnak.
Az ünnep fénypontjai mindig az ajándékok, és a sok becses kincs közül előbukkan egy furcsa fababa is, egy vitézt mintázó diótörő. Marikának egyből a kedvence lesz a színes figura, s miután az a nagy diótörésben megsérül, odaadó szeretettel ápolja. Éjjel aztán Diótörő és az üvegszekrényben lakó népes babasereg életre kel, és ezzel kezdetét veszi a kalandok sora. Elsőként a harc a gonosz, hétfejű Egérkirály és a bátor Diótörő között. Marika képzelete szárnyain, Diótörő kíséretében beutazza babaország csodás tájait: a Karácsony-erdőt, a Rózsa-tavat, a Méz-folyót és a Tortavárat. Diótörőnek pedig meg kell szabadulnia az átoktól, hogy életre kelhessen.
(Scolar Kiadó, idén a Libri karácsonyi díszkötetében elérhető: 10 000 Ft feletti vásárlás esetén 899 Ft-ba kerül)