11 °C
borús égbolt
2025. május 09., péntek
Gergely

5 ijesztő gondolat, ami 30-on felül benned is felmerül

2016. június 29.
2.0861
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
A harmadik X-re sokan tekintenek egyfajta fordulópontként, amivel az ember élete alaposan megváltozik, pedig aki betöltötte ezt a bűvös számot, az nagyon jól tudja már, hogy semmi különös dolog sem történik majd ezt követően, legfeljebb átértékelsz magadban néhány dolgot. Összességében talán ezek az ijesztő gondolatok azok, amelyek sokakat megrémítenek a harmincon felüli léttől, holott aggódni azért nem kell, ha felkészülsz rá és tudatosan kezeled a problémákat, illetve az akadályokat.




1. Csak nem maradok egyedül?

A harmincat elhagyó nőkben és férfiakban egyaránt gyakran felmerül a gondolat és a félelem, hogy miután elhagyták ezt a jelentős kort, talán ők is arra a sorsra jutnak, hogy egyedül maradnak, utód nélkül, szerető pár nélkül. Habár néha talán jobb a magány, de mikor az ember azt tapasztalja, hogy körülötte már minden ismerős tartós kapcsolatban él, születnek a gyerekek, és az összes egykori osztálytárs megházasodott, akkor hajlamos belerohanni egy érdekkapcsolatba csak azért, hogy ő se legyen egyedül. Türelem, csak semmi pánik, még semmivel sem késtél el!

2. Vajon nem lesz már gyerekem?

A férfiak esetében ez a kérdés ritkán merül fel harmincon túl, de a nőknél a biológiai óra miatt ez is nagyon fontos témává lép elő a bűvös életkort követően. Habár az anyaság időszaka alaposan kitolódott az utóbbi időben, és bár tény, hogy nem túl egészséges harmincon jóval túl gyermeket vállalni, ellenben ma már nem ritka, hogy egy nő 40 éves korához közel lesz anya, hiszen a modern orvostudománynak köszönhetően jelenleg semmi sem lehetetlen, így te sem vagy elkésve. Nézd csak meg Janet Jackson példáját, aki hamarosan 50 évesen válik édesanyává!

3. Nem jutottam egyről a kettőre!

Sokan a harmadik X után egyfajta számvetést készítenek arról, hogy elérték-e azt, amit korábban kitűztek maguk elé a karrier tekintetében. Sokan ugyanis hiába küzdenek, képtelenek egyről a kettőre jutni, képtelenek előbbre lépni és megvalósítani álmaikat, mert mindig közbejön valami. Sokan tanulni, fejlődni akarnak a húszas éveikben, kipróbálni magukat külföldön, más területeken, vagy legalább előbbre kerülni a munkahelyen. Harmincéves kor után az emberek ezzel kapcsolatban számvetést készítenek, és ha nem érték el céljaikat, hajlamosak nagyon rosszul érezni magukat.



4. Egyáltalán mit értem el?

Kicsit az előzőből következik, hogy a bűvös harmadik X-et követően számvetés készül arról is, hogy egyáltalán mit értünk el ebben az életben, hiszen harminc évet leéltünk ezen a Földön, ennyi idő alatt azért már illik felmutatni valamit. Saját autó, saját lakás, egy kisebb karrier, egy család, egy hosszabb kapcsolat, néhány ország bejárása, vagy egy kis siker a hobbink terén - kvázi bármi, ami fontos volt az életünk során. Ha van ilyen, akkor vélhetően sokkal könnyebb lesz feldolgozni a harmincas évek kezdetét.

5. Félek, mert...

... mert fogalmam sincs, hogy miért. A harmadik X-et elhagyók gyakran számolnak be megmagyarázhatatlan félelemről, szorongásról vagy csak általános rossz érzésről, ami többnyire a fentiek valamelyike kapcsán következik be, és a háttérben minden esetben a kívülről érkező nyomás áll. A társadalomnak ugyanis elvárásai vannak egy harmincas éveit tipró emberrel szemben, amelyek kimondva vagy kimondatlanul, de jellemzően mázsás súlyként nehezednek az emberekre. Ha ezt a nyomást le tudod vetkőzni, a félelem is örökre elmúlik majd!
3 hozzászólás

kpal

9 éve, 7 hónapja és 16 napja

Én nem félek majd lesz valahogy mosolygó smiley Az viszont igaz sok mindent máshogy tennék így visszanézve. mosolygó smiley


Nem csak Janet Jackson lett olyan idősen anyuka ,itt van a Szomszédok Almája a Fehér Anna Ő kb 53 éven lett anyuka.Bár nagyon ritka aki eddig halazgatja.

válasz erre

moni1294

9 éve, 7 hónapja és 16 napja

Remélem nem leszek egyedül röhögő smiley

válasz erre

Sonci

9 éve, 7 hónapja és 16 napja

Valahogy nem tartok ilyen gondolatoktól, bár még van pár évem addig. mosolygó smiley

válasz erre