1. A szorosan a fejtetőre simított hajból készült konty
A hagyományos konty viselése mindig is inkább olyan nők körében volt népszerűbb, akiknél egyszerűen a munkájuk követeli meg azt, hogy ilyen stílusú frizurát hordjanak. A fejtetőre simított kontyos verzió a komolyságot sugárzó megjelenés mellett nagyobbnak mutatja az arcot és az arc élei, tökéletlenségei esetlegesen az állkapocscsont asszimmetriája is nagyobb figyelmet kaphat. Ezzel a frizurával ráadásul, sokkal feltűnöbbé válhatnak az inkább takarni kívánt apróbb szarkalábak is.
A túlzottan dúsra vágott frufru is az ellenkezőjét tudja elérni annak, aminek okán valójában vágattuk. A homlokra hulló hajzuhatag egy éles csíkban elvágja az arc képzeletbeli tengelyét, így a nagyon kerek arcú nőknek kifejezetten előnytelen is tud lenni ez a típusú frizura. A sötétebb hajú nőknél pluszban jellemzőbb az is, hogy a laza, fokozatosra vágott sötét színű frizurájukt egy gyors elhatározás után frufruval egészítik ki, ami egészen egyszerűen egy komolyabb és érettebb külsőt is kölcsönöz.
3. Drasztikus hajszínváltás, ami nem passzol a bőrtónushoz
A 20-as évek, de még akár a 30-as évek eleje is teljes mértékben a kísérletezésekről szólnak. Ezekből természetesen a hajszínek váltogatása sem maradhat ki. A legtöbb nőnek azonban, volt már legalább egy olyan korszaka is, amikor olyan hajszínt viselt, ami teljes mértékben összeegyezhetetlen volt a személyiségével, a ruhatárával, de legfőképpen a természetes tónusaival. Nagyon fontos megjegyezni azt is, hogy a legtöbb embernek maximum egy-két árnyalatnyi világosítás áll még jól, a radikális változások, a túlszőkítés vagy adott esetben a túl sötétre festett haj pont az ellenkező eredményt fogja adni, mint amit első körben egy általunk kedvelt sztár fotóin láttunk.
A négy természetes hajszín közül a fekete az, ami a leginkább öregít. A sötét hajjal keretezett arc árnyékoltabbnak tűnhet, jobban fókuszba kerülhetnek a bőrhibák, de még a kósza ősz hajszálak is. A fekete hajat éppen ezért, idősebb nőknek nem is igazán ajánlják a szakemberek, de ha mindenképpen ezt a színt preferálnánk, akkor kérjük meg az általunk választott fodrászt, hogy az arcot keretező tincseket hagyja világosabbra és válasszunk inkább egy könnyed balayage technikát.
A göndör haj könnyedén tud kócolódni és mivel a hajszálak folyamatosan egymásba vannak gabalyodva, így ez a frizuratípus egy csapzott külsőt is eredményezhet összképként. A csapzott hatás miatt pedig, öregebbnek is látszódhat az arc és a teljes megjelenésünk. Természetesen a erősen hullámos hajat is lehet fiatalosan hordani, de ehhez minden esetben szükséges az, hogy szárazon ne fésüljük ki a hajunkat és folyamatosan gondoskodjunk arról, hogy a tincsek ne egy seprűvégre hasonlítsanak, hanem folytonos hidratálás és pakolások mellett napi szinten figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelre is.