Ne várjunk tartós eredményt rövid idő alatt!
A formálódáshoz, a fogyáshoz, de még egy általános jó közérzet kialakításához is időre van szüksége a testnek. Első körben ismerjük fel a rossz, már berögzült viselkedésmintáinkat! Nézzük át a hűtőszekrényt, a polcokat és a fiókokat és tüntessük el a számunkra kedvezőtlenül ható nasikat és egyéb élelmiszereket! Ne higgyjünk el semmit sem olyan táplálkozási szakértőnek, aki mindenféle kapszulákkal, csodatevő teával vagy ivólevekkel próbálkozik! Legyünk következetesek és adjunk időt a szervezetünknek, hogy át tudjon állni az új életvitelünkre! Ehhez többnyire több hét is el szokott telni, így akár, tavasz elején érdemes lenne a most befektetet időt és energiát felülvizsgálni.
Mindig olvassuk el az élelmiszerek csomagolását!
Tulajdonképpen hasonlóan, mint a kozmetikumok esetében, itt is nagyon fontos, hogy tisztában legyünk néhány olyan alapfogalommal, aminek köszönhetően tudunk tápértéket vizsgálni egyes élelmiszereknél. Minél rövidebb egy összetevőlista, valószínűleg annál jobb. Próbáljuk minimalizálni a feldolgozott élelmiszerek megvásárlását, de ha ez nem minden esetben kivitelezhető, akkor legyünk annyira igényesek, hogy nem a csomagolás vagy az ár alapján dobjuk a kosarunkba az ételt, hanem a csomagolás címkéit vizsgáljuk meg tüzetesebben. Ennek a szokásnak követően számos plusz kalóriától is elbúcsúzhatunk már azelőtt, hogy erről tudnánk.
A reggelit sose hagyjuk ki!
Rengetegen ott rontják el, hogy a nap legfontosabb étkezését, a reggelit egyszerűen kihagyják. Sok esetben olyan indokokra hivatkozva, hogy erre a kora reggeli kapkodás során már nem jut idő, elég egy bögre kávé vagy majd útközben bekapunk valamit. Ez az étkezési forma azonban hosszútávon nagyon káros tud lenni. A reggeli segít energetizálni a testet, beindítja az anyagcserét és általa a vércukorszintünk is stabilizálódik. Ezek az érvek pedig csak néhányak, a reggeli sok jótékony hatása mellett. Amennyiben úgy érezzük, hogy reggel nincs kedvünk vagy egyszerűen időnk összedobni valamit, gondoskodjunk este a másnap reggeli étkezésünkről! Fogjunk egy kis poharat, szórjunk bele egy kis chia magot, rá tejet és banánkarikákat! Másnap pedig csak annyi a dolgunk, hogy ezt kivesszük a hűtőből és indulhat is a nap.
Együnk több lúgosító ételt!
A zöld színű zöldségek nemcsak a tányérunkat színesítik, hanem általuk a nehezebben ételek is könnyebben megemésztődnek, lúgosítanak, így a gyomorsav ellen is kitűnő természetes fegyverek. Az uborka, a spenót, a kale és még sok más hasonló zöldség könnyedén kiegészíthet egy-egy főételt, de akár szendvicsekhez is jól passzolnak. Ezek a diéta során is kellő segítséget nyújthatnak. Esténként, ha megéheznénk, bűntudat nélkül rágcsálhatjuk is őket.
Minden nap egy kis mozgás!
A testmozgást év elején sem kell túlzásba vinni, nem kell hirtelen a nagy családi ebédek és vacsorák után azonnal heti 5-6 napot edzeni, de nem is szabad folyton csak a lakásban töltött hűtő és kanapé közti távot megtenn. A mozgásformák közül válasszunk ki valamit, amihez lenne kedvünk, amire van kapacitásunk és csak kezdjük el, aztán apránként építkezzünk! A sétálás mindig remek kikapcsolódás tud lenni. Amellett, hogy teljesen át tudjuk mozgatni vele az egész testünket, meditatív hatása is van, így a gondolataink letisztázásához is kipróbálhatjuk.